RETRO RÁDIÓ

Pocsék főpróba, fociválogatottjaink kudarcot vallottak

Pocsék főpróba, fociválogatottjaink kudarcot vallottak
TP
Szerző
TP
Létrehozva2017. 03. 23. 22:45

Három korosztály, három vereség, két rúgott gól.

Mindhárom, a héten eddig pályára lépő labdarúgó utánpótlás-válogatottunk vereséget szenvedett. Kedden a három csapat közül a legfiatalabb, az U17-es válogatott kezdte meg a szereplését. Szélesi Zoltán tanítványai az Európa-bajnoki elitkörben léptek pályára, és a rendes játékidő vége előtt (ez esetben a 79. percben) elbukták a találkozót. A Telkiben rendezett mérkőzés után a csapat a csoport utolsó helyére sodródott.

A 19 éven aluliak szintén az Európa-bajnoki elitkörben léptek pályára, hogy kiharcolják a részvételt a grúziai kontinensviadalra. Michael Boris csapatának sem volt szerencséje, 2-1-re kikapott Csehországtól úgy, hogy még büntetőt is rontott.

Sajnos, az U21-es válogatott se tudta kiköszörülni a csorbát. Balogh Norberték Görögországban léptek pályára, és 2-1-es vereséget szenvedtek. Finoman szólva sem volt csúcshete ez a magyar labdarúgásnak, és még csak csütörtök van. Igaz, az U17-esek ma, az U19-es csapat pedig pénteken javíthat. A vereségek azért is fájóak, mert a nagyválogatott szövetségi kapitánya, Bernd Storck később ezekhez a játékosokhoz nyúl majd.

Szombaton felnőttek is pályára lépnek, ráadásul talán nehezebb feladatuk lesz, mint bármelyik korosztályos gárdának, hisz Portugáliában az Európa-bajnok ellen játszik majd. Reménykedjünk, hogy megszakad a rossz sorminta. Lehet, hogy ismét a német szakember egyik váratlan döntése lesz a kulcs, talán ismét egy újonc csinál csodát.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.