RETRO RÁDIÓ

Óriási a baj, kikaptak a kézis lányok

Óriási a baj, kikaptak a kézis lányok
acf
Szerző
acf
Létrehozva2016. 12. 05. 21:10

Nem úgy sikerült a bemutatkozás a nõi magyar kézilabda-válogatottnak az Európa-bajnokság nyitómeccsén, ahogy tervezték. Csehországnál csak nehezebb ellenfelek jönnek.

Megkezdte a szereplését Magyarország a svédországi Európa-bajnokságon. Az ellenfél az a cseh válogatott volt, amely papíron a csoport leggyengébb együttesének számít. A magyar nemzeti együttest először vetette tétmeccsen a dán Rasmussen, akinek rengeteg sérülés nehezítette a dolgát.

A magyar válogatott nagyon beragadt az első félidőben, az első nyolc percben csak egy gólt dobtak a magyarok. Szerencsére a csehek sem remekeltek támadásban, de így is volt időszaka a játékrésznek, amikor négy góllal vezettek a csehek. A félidőben Csehország 13-10-re vezetett.

A második félidőben a magyar csapat hamar egyenlített, sőt a vezetést is átvette. A 14-13-as magyar vezetést követően a két gárda fej-fej mellett haladt, de az utolsó 10 percben újra elhúztak a csehek. A mérkőzés végeredménye 27-22 lett Csehország javára, Magyarország kikapott.

A vereség azért különösen fájó, mert a csoportban már csak nehezebb ellenfelek vannak, Montenegró és Dánia ellen kellene javítani. A négyes csoportból az első három jut tovább a legjobb 12 közé. Magyarország a következő találkozóját december 7-én játssza Dánia ellen.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.