RETRO RÁDIÓ

Vigyázz, kicsinálnak minket a focicsapatok

Vigyázz, kicsinálnak minket a focicsapatok
SportFröccs
Szerző
SportFröccs
Létrehozva2016. 10. 21. 19:20

Körül kell néznünk, hogy mire költjük pénzünket. A SportFröccs stiklit szimatol Európában.

Virtigli, komoly focifogadó nem tesz az Európa Liga mérkőzéseire, ugyanis azok végeredményei nagyjából egy kettős randomfüggvény összefüggéseivel írhatóak körül – már úgy nagyjából. Ha mégis erre vetemedik valaki, akkor óvatos, mint kezdő idomár a kardfogú tigrissel, így aztán minden létező információt begyűjt az adott meccsről.

Próbál kőokos lenni, megnézi a csapatok következő találkozóit, és roppant elégedetten kiszúrja, hogy a Manchester United vasárnap a Chelsea-vel meccsel, így minden valószínűség szerint a Fenerbahce ellen nem szakadnak meg csütörtökön. Egy szép kövér iksz, az teljesen jó megoldásnak tűnik. Azonban a nyájas fogadónak csak abban van tökéletesen igaza, hogy MU alakulata tényleg nem szaggatja szét magát a találkozón, ugyanis már a szünetben 3-0 nekik, az pedig az álmoskönyvek szerint nem igazán ígér jól fizető ikszet a végére. Nem is lesz az, 4-1 a finálé, ennyit a körültekintő és alapos informálódásról.

Ámde.
Hasonló analógiával a rutinos tippmixer belebotlik a Genk-Athletic Bilbao mérkőzésbe, ami alapból vendéggyőzelem lenne, hiszen a spanyol foci más dimenzió – ha éppen a belgáknál fellépő alakulat nem a Real Madriddal csapna össze vasárnap. Arra a fellépésre meg nem illik fáradtan, leharcolva, szétrugdosva odamenni, tehát, a fentiek alapján a hispánok tutira kikapnak Belgiumban, ráadásul egynél több góllal, véli a Winnetou merészségű fogadó. (Ami egyébként akkora marhaság, hogy az oddsmesterek 8,25 szorzóval díjazzák, azaz az őrület kategóriába esik.) A meccset mindezek ellenére vagy ezekkel együtt a belgák nyerik 2-0-ra, vagyis levonhatjuk a nagyszerű konklúziót,

olvashatsz és adatbányászhatsz akármennyit, a meccseket ugyanazzal a rátával találod el, mint tájékozódás nélkül.

Konkrétan: vagy bejön, vagy nem.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.