RETRO RÁDIÓ

Románveréssel jutott ki az Eb-re a magyar válogatott

acf
Szerző
acf
Létrehozva2016. 10. 09. 22:47

A nõi röplabda-válogatott négy szettet nyert sorozatban, így ott lesz a harmincadik Európa-bajnokságon. A románok egy pontra voltak a kijutástól. Aranyszett döntött.

Egy héttel ezelőtt reménytelennek tűnt a 2017-es röplabda Európa-bajnokságra való kijutás. A pótselejtező első mérkőzésén Magyarország 3-0-ra kikapott Romániától. A röplabda szabályainak köszönhetően azonban minimális esélye maradt a magyar csapatnak, ugyanis 3-0 vagy 3-1 arányú győzelem esetén aranyjátszma követezik.

Az érdi visszavágó rémálomszerűen indult, a románok nagyon simán megnyerték az első szettet. Ez azt jelentette, hogy a magyar válogatottnak sorozatban négy győztes szett kellett a kijutáshoz. A női csapat azonban csodát tett, és mindhárom hátralévő szettet megnyerte. A harmadik szettben Romániának szett-, azaz gyakorlatilag Eb-labdája többször is volt, de a magyar csapat fordított. Jöhetett az aranyszett!

A 3-1 után jött az aranyjátszma, ami 15 pontig tartott. A mindent eldöntő szettben a zseniálisan játszó magyar lányok 15-13 arányban nyert.

Ez azt jelenti, hogy Magyarország női csapata 2015 után újra ott lesz az Európa-bajnokságon. A tornát 2017-ben Azerbajdzsánban és Grúziában rendezik.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.