RETRO RÁDIÓ

Szomorú tény, nem bíznak Dárdaiban a németek

Szomorú tény, nem bíznak Dárdaiban a németek
acf
Szerző
acf
Létrehozva2016. 08. 23. 11:35

Még el sem kezdõdött a szezon, már most veszélyben van a magyar szakember állása. Elképzelhetõ, hogy az elsõk közt távozik.

A Bundesliga 2016/17-es szezonja még el sem kezdődött, de Németországban már megindultak a találgatások arról, hogy melyik élvonalbeli edzőt rúgják ki először.

A listán "előkelő" helyet foglal el a Hertha Berlin szakembere, Dárdai Pál. Az egyik tekintélyes fogadóiroda szerint a magyar edzőnek a második legnagyobb esélye arra, hogy elsőként felállítsák a kispadról.

A döntés érthető, mert bár ugyan Dárdai két éve benntartotta a fővárosi csapatot az élvonalban, sőt remek őszt produkált 2015-ben, de azóta elmaradnak az eredmények. 2016-ban csak négy bajnokit nyert a Berlin, és végül visszacsúsztak a hetedik helyre.

Idén sem indult fényesen a szezon Dárdaiék számára, kiestek az Európa-ligából, és csak tizenegyesekkel jutottak tovább a Német Kupa első fordulójában. Egy szakember van a Bundesligában, akit nagyobb eséllyel menesztenek, Viktor Skripnik a Werder edzőjeként 7-0 arányú vereséggel nyitotta az évet.

Dárdai Pál csapata a Bundesligában vasárnap 15:30-kor mutatkozik be, ellenfelük a Freiburg lesz.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.