RETRO RÁDIÓ

Ilyet még nem látott a világ, Cseh László történelmi úszása

Ilyet még nem látott a világ, Cseh László történelmi úszása
acf
Szerző
acf
Létrehozva2016. 08. 13. 14:12

Hármas holtversenyben szerzett ezüstöt a magyar klasszis, úszásban ez szinte elképzelhetetlen volt. Más sportágakban volt már rá példa, de így is ritkaságnak számít.

Ahogy a %RIPOST% beszámolt róla, Cseh László ezüstérmet szerzett 100 méteres pillangóban. A sportágnak három világklasszis úszója van, a magyar sztár mellett Michael Phelps és Chad Le Clos számít a pillangó ikonjának.

A három legendát 200 méteren a magyar szupertehetség, Kenderesi Tamás lepte meg, míg 100 méteren a szingapúri Joseph Schooling lett az első. A három rutinos róka egyszerre ért célba, így mindhárman ezüstérmet kaptak.

A Telegram szerint a hármas holtverseny nagyon ritka az olimpiákon. Ilyen korábban csak húsz alkalommal fordult elő, és az órával mért számokban, így az úszásban is szinte elképzelhetetlen. Az ilyen holtversenyek jellemzően a tornában fordultak elő a régi, 10-es pontozásos rendszerben. Így született az olimpiák történetének egyetlen négyes holtversenye ugrásban 1984-ben.

Miután a torna pontozását megváltoztatták, hármas holtverseny csak rúdugrásban és magasugrásban született. Legutóbb erre a londoni olimpián volt példa, három sportoló kapott bronzot magasugrásban.

Órával mért versenyen utoljára 52 éve fordult elő hármas holtverseny. Az 1968-as téli olimpián született tripla holtverseny a második helyen gyorskorcsolyában. Az igazsághoz tartozik, hogy akkor az órák még csak tizedmásodpercet mértek. Emiatt kijelenthető, hogy

Cseh Lászlóék úszása egyedi és hosszú ideig megismételhetetlen lesz.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.