5°C
9°C

Miklós névnapja

RETRO RÁDIÓ

Storck nem készül, vakon bízik a válogatottban

Storck nem készül, vakon bízik a válogatottban
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2016. 07. 19. 09:30

Szeptemberben már világbajnoki-selejtezõn lép pályára a magyar labdarúgó-válogatott, amely júniusban fantasztikus napokat szerzett a szurkolóknak.

Nem él a felkészülési meccsek lehetőségével a magyar válogatott, amelyet legközelebb egy újabb tétmérkőzésen látunk viszont. Bernd Storck együttese szeptember 6-án Torshavnban, világbajnoki selejtezőn, a Feröer-szigetek ellen lép pályára.

Habár a FIFA augusztus utolsó és szeptember első napjaira is kijelölt hivatalos játéknapokat, Storck már az Európ-bajnokság előtt döntött a menetrendről. Azt mondta:

az Eb-t kell felhasználni a vb-selejtezőkre való felkészülésre is, mert előtte már nem lesz lehetőség hosszabb időt együtt tölteni és készülni.

Úgy tűnik, minden a német szakember tervei szerint alakult, ugyanis tartja magát az akkori döntéséhez, és ezt Szabó Gergő, a válogatott sajtófőnöke is megerősítette a %RIPOST%-nak.

"Augusztus végén van a FIFA-játéknap, és

jelen állás szerint nem játszunk felkészülési mérkőzést.

Lehet, hogy a Ferencváros éppen akkor lép pályára a BL-ben, ráadásul addigra az európai bajnokságok is megkezdődnek. Nehezen tudnánk olyan kaliberű ellenfelet találni, amely a felkészülést szolgálná."

Egy-két változástól eltekintve Storck ugyanazzal a kerettel vág neki a vb-selejtezőknek, amellyel az Eb-n szerepelt. Mondhatnánk, hogy vakon bízhat a csapatban, hiszen Franciaországban alaposan "bejáratta"...

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.