RETRO RÁDIÓ

Óriási bajba került Dárdai, három napja maradt csodát tenni

Óriási bajba került Dárdai, három napja maradt csodát tenni
vav
Szerző
vav
Létrehozva2016. 07. 25. 21:00

A magyar edzõn Európa szeme. Elszabta a felkészülést, vagy sikerül csütörtökig lelket öntenie a Herthába?

Csütörtökön kezdődik a Hertha hat és fél éve várt európai kupakalandja – csak nehogy rövid úton véget érjen, mint a Fradié! A dán Bröndby elleni Európa Liga-selejtező előtt a holland Alkmaar vendégeként tartott főpróbát Dárdai Pál és csapata. Ennél rosszabbul nem is sikerülhetett volna: bűn rossz játékkal 3-0-ra kikaptak. Nem csoda, hogy a magyar edző kikelt magából.

Dárdai egyenként is elbeszélgetett a játékosaival. A Berliner Zeitung kiemeli: javuló forma helyett teljes zavarodottság látszott a Herthán, amely ráadásul sérült csapatkapitányát, Fabian Lustenbergert, és új szerzeményét, a szlovák Ondrej Dudát is nélkülözi majd a szezon első, rögtön nagyon fontos tétmeccsén.

Az alapítása 124. évfordulóját ünneplő német klubnál az év első feladata bekerülni az Európa Liga főtáblájára. Dárdai már a felkészülés kezdetén megmondta, hogy a kőkemény edzések miatt ekkor még nem lesz csúcsformában a csapata. Arra azonban ő sem számított, hogy pont mostanra kerülnek mélypontra a focistái.

Most vagyunk a felkészülésünk legmélyebb fázisában.

Természetes, hogy a játékosok fáradtak. Profiként én is voltam hasonló helyzetben, így tudom: éppen ezért kellene nyugodtan játszanunk. Márpedig ebben az esetben ez nem így történt”

- dohogta Dárdai, aki a berlini lap szerint sokat mérgelődött a csapata játékán.

„Egyetlen igazi támadást sem láttam. Ez így nincs rendjén”

- dühöngött a Hertha vezetőedzője, miután csak Rune Jarstein kapus bravúrjaival úszták meg a még több kapott gólt.

Az, hogy nehezek a lábak, az én saram, de az nem, hogy fejben sem voltunk rendben. Jókor jött a kijózanító pofon

- mondta Dárdai, hangsúlyozva: a játékosoknak a fáradtságuk ellenére jobban kell koncentrálniuk, ha nem akarják már a selejtezőkörben befejezni az európai kupaszereplésüket.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.