RETRO RÁDIÓ

Dárdai szerint muszáj kijutnunk a vb-re is

Dárdai szerint muszáj kijutnunk a vb-re is
Sz. Zs.
Szerző
Sz. Zs.
Létrehozva2016. 07. 08. 15:25

A Hertha szakvezetõje topedzõket szerzõdtetne a magyar fiatalok mellé az Eb-n megkeresett milliókból.

Ha az NB I július 16-án kezdődő új idényének első néhány fordulójában nem mennek ki a szurkolók a stadionokba, nem ért semmit az Eb-szereplés, lapos lesz minden, mint előtte. Többek között erről is beszélt Dárdai Pál korábbi szövetségi kapitány, a Hertha BSC vezetőedzője a Forbes Magazin legfrissebb magyar kiadásában.

A szakember azzal a javaslattal állt elő, hogy a szezon elején engedjék be ingyen a drukkereket a pályákra. A tönkrevert szurkolói kultúrát most lehetne visszahozni - magyarázta Dárdai. Felvetette azt is, hogy a válogatott által az Európa-bajnokságon megkeresett eredményességi pontpénzekből - több mint egymilliárd forint érkezik majd az UEFA-tól a magyar szövetség számlájára -

a gyerekek mellé kellene topedzőket szerződtetni.

Kritizálta az utánpótlás állapotát, mondván, itthon sem a futógyorsaság, sem a gondolkodás tempója nem megfelelő, és nincsenek meg a szakmai automatizmusok sem. Kiállt viszont a stadionépítési program folytatása mellett.

A Hertha szakvezetője természetesen visszatért a magyar Eb-szereplésre is. Úgy vélte, csapatként fel tudtunk nőni a feladathoz, ugyanakkor még van hová fejlődni, hiszen az utolsó két meccsen, Portugáliától és Belgiumtól 7 gólt kapott a válogatott. Dárdai dicsérte utódját, Bernd Storckot, aki tudatosan épített arra a szervezettségre, amelyet a Dárdai-stáb kialakított. Kiválóan sikerült a fizikai felkészítés, így a hajrákat is jól bírta a gárda.

Dárdai szerint jól döntött, amikor a Hertha és a magyar válogatott közül a német klubcsapatra voksolt. Berlinben, a napi munka során többet tanulhatott, és tanulságos volt a bajnoki hajrá is, amikor a Hertha mély hullámvölgybe került. Mint kiderült,

olykor színészi képességeit is bevetette, hogy felrázza a játékosait:

kétszer például a mágnestáblát is látványosan összetörte, viszont a futballistákkal sohasem üvöltözött.

A jövőről annyit árult el, hogy négy játékost szeretne Berlinbe csábítani, neveket azonban nem említett. Így azt sem mondta meg, van-e magyar a kiszemeltek között. Azt ellenben korábban már elismerte, hogy tavaly nagyon szerette volna megszerezni Dzsudzsák Balázst, de a szélső inkább Törökországba igazolt.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.