
Az újságírók és a saját szurkolói is kiakasztják Dárdai Pált. Két gyengébb meccs után már temetik a Herthát. Túlságosan is elkényeztetett mindenkit?
Ez is egyfajta elismerés: a szezon elején még kiesőjelöltként kezelték, de 29 forduló után már akkor is hullámvölgyről, gödörről beszélnek, ha a Hertha egymás után két meccsen nem nyer. A Mönchengladbach elleni bukás (0-5), majd a tökutolsó Hannover elleni hazai 2-2 után a német sportsajtó már a Dárdai-csapat vesztét lesi.
![]()
A Focus kiemeli: a nyeretlenségi „sorozat” miatt a berlini klubnál nő az elégedetlenkedés, és mintha a kiegyensúlyozottságáról (is) híres Dárdai Pálnál is elszakadt volna a cérna. A hétvégi, vereséggel felérő döntetlen után a magyar vezetőedző szavai csak úgy dörögtek az újságírók felé.
Azt feszegették: a Hertha játékosai miért nem bírják a bravúros harmadik hely, és a BL-szereplés közelsége okozta lelki terhet?
Nektek kéne pszichológus. Ti beszéltek állandóan erről, és ez bosszantó. Ez a ti problémátok. Fél éve másról sem beszéltek, engem nem zavar, de ti nem értitek a helyzetet.
A tavaly még éppen hogy benntartott Hertha a kétmeccses megtorpanása ellenére is tartja a harmadik helyét. Sokkal tehetősebb, sztárokkal teletűzdelt, tapasztalt európai kupacsapatok előtt is. Ugyanakkor tény, hogy kőkemény feladatai maradtak hátra, hiszen a következő ellenfelei a szezonzárásig: két bennmaradásért hajtó csapat (Hoffenheim, Darmstadt), a Bayern München, és két közvetlen rivális (Leverkusen, Mainz).
![]()
Dárdai azt is nehezményezi, hogy hiába hozta közel a legutóbb 18 éve, általa még játékosként megélt BL-indulást, a Hertha-szurkolók legutóbb már a szünetben fütyültek, mert a csapatuk gyengén játszott.
„Már ott tartunk, hogy a közönség fütyül a szünetben, lassan nem játszhatunk meg több keresztlabdát”
- dohogott Dárdai Pál, aki a csapatával ezek szerint túlságosan is elkényeztette a drukkereket.







