RETRO RÁDIÓ

Dárdai matekozik. Hertha-hajrá Európáért

Dárdai matekozik. Hertha-hajrá Európáért
szz
Szerző
szz
Létrehozva2016. 04. 30. 13:30

A Hertha Berlin magyar mestere ismét a számokkal babrál. Három fordulóval a bajnokság vége elõtt lássuk, hogy mit hozott össze.

Kezdődik a hajrá a német focibajnokságban, s annak rendje és módja szerint Dárdai Pál már számolgat is. A Hertha Berlin együttese jelenleg a negyedik helyen áll, nagyon komoly esélye van a nemzetközi kupaszereplésre, de még a Bajnokok Ligájában is reménykedhetnek a fővárosiak.

Szombat este a nagy rivális, a harmadik helyezett Leverkusen otthonában lép pályára az együttese, majd a Darmstadt és a Mainz lesz az ellenfél. A sokszor jósként is helytálló Dárdai most matekozott az összecsapások előtt.

Hat ponttal jók lehetünk a három meccsen. A kilenc, az maga lenne a csoda, a négy, vagy annál kevesebb, az kevés

- fogalmazott a szakember a hajrá előtt.

Egy biztos, Dárdainak nagyon komolyan gatyába kellene ráznia együttesét, mely áprilisban egyetlen tétmeccset sem nyert meg. A kupaelődöntő mellett három bajnokin is kikapott a gárda, s mindössze egy pontot szerzett  az utolsó, s már kiesett Hannover ellen.

A németeknél a dobogósok biztosan mehetnek a BL főtáblájára, a negyedik selejtezik érte. További három csapat képviselheti az országot az Európa-ligában.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.