RETRO RÁDIÓ

Dárdai most már nem sokáig húzhatja!

Dárdai most már nem sokáig húzhatja!
vav
Szerző
vav
Létrehozva2016. 03. 03. 16:59

Európai kupameccsel ért föl a Hertha szerdai bajnokija. A magyar edzõnek lassan be kell adnia a derekát. A statisztikák ellene dolgoznak, és legbelül ennek õ is biztosan örül.

Egyelőre hallani sem akar – hát még beszélni! – az európai kupaszereplésről Dárdai Pál. Pedig a bajnokság elején lesajnált, kiesőjelöltként kezelt Hertha a 24 forduló után még mindig a harmadik a német bajnokságban.

Csak a Bayern München és a Borussia Dortmund előzi meg a Német Kupában is elődöntős berlinieket. Olyanok kapaszkodnak mögöttük, mint a BL-nyolcaddöntős Wolfsburg (8 pontnyi hátránnyal) és a főtáblás Mönchengladbach (-3), az El-nyolcaddöntős Leverkusen (-7), valamint a szintén az Európa-ligában bizonyított Schalke (-4) és Augsburg (-17).

Az ünnepelt magyar edző igyekszik levenni a terhet a játékosai válláról, miközben körülöttük már mindenki a Bajnokok Ligája-szereplést emlegeti. A szurkolótábor is erről énekelt a kanyarban.

Maga Dárdai azt mondta, erről majd akkor hajlandó beszélni, ha a csapata már gyűjtött 52 pontot. Pedig a statisztikák azt mutatják, hogy a Hertha már most, 42-vel a tarsolyában készülődhet Európába.

A szerdai, Eintracht Frankfurt elleni 2-0-s győzelem után így fogalmazott:

Melós győzelem volt. Az ilyen sikerek viszik tovább a csapatot, mert ha a játék nem megy, olyankor is keményen kell dolgozni.

Ezekre a meccsekre is szükség van ahhoz, hogy fölül maradjunk, mert a szezon végén nem sokat ér, ha elmondhatod: jól játszottunk, csak elszórtuk a pontokat.”

Márpedig a döcögős, döntetlenekkel teli szezonrajt után újra szépen gyűjtögeti a pontokat a Hertha.

 

(Kattints! Folytatás a következő oldalon!)


 

"Két ponttal jobban állunk a tavasz kezdetére vonatkozó tervünknél"

- árulta el Dárdai, aki egyes szakaszokra tűz ki pontszámban megmutatkozó célokat a focistái elé. Õk meg általában jó sztahanovisták módjára túlteljesítik az elvárásokat.

Eddig csak abban volt tapasztalatunk, hogy milyen a túlélésért harcolni a ligában. Miért kellene hát nyomást gyakorolnom rájuk Európa emlegetésével?

Ha Dárdai nem, megtesszük mi, elvégre nyomás alatt nő a pálma! A statisztikák szerint, az utóbbi öt évben minden klub elérte az európai kupaszereplést, amelynek 24 forduló után ennyi pontja volt. Már csak az a kérdés, hogy sikerül-e a BL-főtáblát érő harmadik hely megtartása, esetleg a BL-selejtezős negyedik, vagy az Európa-ligás pozíciókban végez-e a Dárdai-csapat.

Hasonló mérleg után a Bayern és a Gladbach a BL-be, a Leverkusen, a Wolfsburg és a Frankfurt pedig az El-be jutott.

Vagyis lassan Dárdainak is meg kell barátkoznia azzal, hogy a terveit – a biztos bennmaradást – messze túlteljesítve, az európai kupaporondra vezeti előre leírt csapatát. Ha vasárnap, Hamburgban is győz a Hertha, semmi sem menti meg a BL-t vagy az El-t illető kérdésektől.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.