RETRO RÁDIÓ

Veszélyben Stieber Eb-szereplése? Csöbörből vödörbe került

Veszélyben Stieber Eb-szereplése? Csöbörből vödörbe került
vav
Szerző
vav
Létrehozva2016. 02. 26. 07:45

A játéklehetõségért menekült Hamburgból Nürnbergbe, erre ott is a kispadon kötött ki. Nem esett kétségbe, de javulnia kell.

Egyelőre nem úgy sült el Stieber Zoltán téli átigazolása, ahogy azt elképzelte. A 27 éves támadó középpályás a féléves mellőzését megelégelve szabadult meg a német élvonalbeli Hamburgtól, hogy – egyelőre kölcsönben – a másodosztály egyik élcsapatánál, Nürnbergben végre játszhasson. Eleinte nem is volt ezzel gond, de legutóbb, Düsseldorfban már a frankoknál is végig a kispadot koptatta.

Csalódott voltam, hogy nem játszhattam

- idézte a Hamburger Morgenpost Stiebert.

Nürnbergi edzője, René Weiler elmondta: nem elégedetlen új futballistájával, de az őszi kihagyás miatt érezhetően hiányzik még a ritmus a játékából, és dolgoznia kell a fizikai lemaradásán is.

Nem vagyok még százszázalékos állapotban, de ez normális. Fél évig alig játszottam

- mondta Stibi.

Három hónapja van bizonyítani egyrészt a Bundesliga-élvonal felé igyekvő Nürnbergnek (hogy egymillió euró körüli összegért nyáron vásárolják meg a játékjogát a HSV-tól), másrészt Bernd Storck szövetségi kapitánynak (hogy vigye magával a franciaországi Eb-re).

Az Eb-szereplés a legnagyobb vágyam, azért küzdök

- zárta Stieber, aki péntek este korábbi kenyéradója, a Greuther Fürth ellen már újra játszana.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.