RETRO RÁDIÓ

Rajt a németeknél: ne csak Dárdainak szurkolj!

Rajt a németeknél: ne csak Dárdainak szurkolj!
szz
Szerző
szz
Létrehozva2016. 01. 22. 10:50

Több lesz a magyar a német focipályákon. Megmutatjuk, miben változott a Bundesliga az õszi szezon óta. Gólokról, bennmaradásról, kupadöntõrõl álmodnak a honfitársaink.

Csak egy hónapig volt szünet a német fociban, ezen a hétvégén újra indul a labdapattogás a Bundesligában. A rövid téli pihenő magyar szempontból roppant sikeres volt, még az is lehet, hogy végre a pályán is lesz kiért szorítanunk.

Míg ősszel két légiósunk jobb esetben is csak kispados volt, tavasszal már három focistánk játszik - remélhetőleg tényleg játszik! - az élvonalban. Még ha mindannyian a kiesés ellen küzdő csapatokban is.

Az állandóságot Dárdai Pál képviseli, aki a Hertha BSC vezetőedzőjeként a harmadik helyről várja a szezont. A kapusedzőként Petry Zsoltot is foglalkoztató berliniek számára a tavasz két szempontból is fontos lehet: a dobogó és a nemzetközi kupaszereplés mellett Dárdai a nagy álmáért is harcolhat.

Mindig is vágytam arra, hogy hazai pályán játsszunk kupadöntőt. Ez fontosabb lenne nekem egy Bajnokok Ligája finálénál is

- vallja Dárdai, aki a Német Kupa-elődöntőbe jutásért a másodosztályú Heppenheim ellen készítheti föl a csapatát.

Játékosfronton óriási változások történtek. Az ősszel mellőzöttek közül Stieber Zoltán a Hamburgtól a másodosztályban harmadik Nürnberghez igazolt, míg Szalai Ádám maradt az élvonalban: szintén kölcsönbe került az utolsó Hoffenheimtől az utolsó előtti, szintén a kiesés elől menekülő Hannoverhez.

A magyar válogatott csatárt megváltóként várják a klubnál, annak ellenére, hogy 2015-ben gólképtelen volt.

A télen érkező Szalaitól és Hugo Almeidától nem várok gólkirályi címet. Ha ketten együtt betalálnak 15-ször, akkor viszont bennmaradunk

- nyilatkozta a Bild összeállításában Jens Sothmann Hannover-drukker.

Az őszi mezőnyhöz képest két új magyar arc is feltűnik a játékosok között. Egyikőjüket már jól ismerhetik Németországban, hiszen Huszti Szabolcs Hannoverben két ízben is kedvenc volt. Most Kínából a 14. Eintracht Frankfurthoz tért vissza, ahol több poszton is bevethető, meghatározó játékosként számítanak rá.

Kleinheisler László egyelőre még csak ismerkedik a légkörrel: fociválogatottunk norvégiai hőse csak szerdán írt alá az egyelőre 16. helyezett Werder Bremenhez.

Az ajánlólevele kitűnő volt, mivel a gárda 2004-es bajnokcsapatának alapembere, Lisztes Krisztián jelezte, érdemes leigazolni a középpályást.

 

A magyaros csapatok hétvégi programja:

Szombat

15.30: Hertha-Augsburg

15.30: Hannover-Darmstadt

 

Vasárnap

15.30: Eintracht Frankfurt-Wolfsburg (tv: Eurosport 2)

17.30: Schalke-Werder Bremen (tv: Eurosport 2)

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.