RETRO RÁDIÓ

Szalaiéknál nagyon nem stimmel valami

Szalaiéknál nagyon nem stimmel valami
vav
Szerző
vav
Létrehozva2015. 12. 19. 15:00

Kiesõ helyen telel, a meccsei felét elvesztette a gazdag német klub. A mellõzött Szalai játékostársai mégis, a sokadik vereség után is szinte gyõztesként fényezték magukat. Menekülj innen, Ádám!

Hiába kapta össze a csapat védekezését, a „tűzoltónak” szerződtetett Huub Stevensszel is csak vergődik a Hoffenheim a német bajnokságban. A csilliárdos mecénása, Dietmar Hopp jóvoltából anyagilag jól eleresztett „Falusiak” már biztosan kieső helyen telelnek, legfeljebb az a kérdés, hogy tökutolsóként, vagy a Wolfsburggal meccselő Stuttgart megelőzi-e őket.

Ezek után nagy visszatetszést váltott ki, hogy a pénteki, Schalke elleni vereségük után a focisták nagyon is elégedettek voltak magukkal.

Nagyszerű volt a támadójátékunk, és a második félidőben mi voltunk itt a jobbik csapat.

"Nem érdemeltünk vereséget, de így megy ez, ha hátul kapaszkodsz" - mondta például Oliver Baumann kapus, de a középpályás Tobias Strobl is így nyilatkozott:

"Jól játszottunk, a félidő után mi nyomtunk. Egy BL-résztvevővel tudtuk fölvenni a versenyt. Ez felettébb biztató!”

A csapatkapitány, Sebastian Rudy is kiemelte, hogy „nagyon jó teljesítményt” nyújtottak, amire építhetnek a jövőben. Mindezt tehát 17-ből a 8. vereségük után, mindössze 13 ponttal a tarsolyukban!

Összehasonlításul: Dárdai Pál Herthája a vasárnapi, Mainz elleni meccsen 32-ig juthatnak az ősz végére.

A Hoffenheim magyar focistája, Szalai Ádám a jelek szerint végképp kiesett a holland tréner kegyeiből. Válogatott csatárunk legutóbb még novemberben volt tagja a meccskeretnek, akkor csereként bő tíz percet kapott – erre éppen az ő labdaeladása után egyenlített a hajrában a Mönchengladbach (3-3). Azóta Stevens nem is nevezi a bajnoki mérkőzésekre.

Minden jel arra mutat, hogy Szalainak szednie kell a sátorfáját, ha tavasszal játszani akar, és bekerülni Bernd Storck Európa-bajnokságra készülő csapatába.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.