
Szalai utolsó esélye jön, a németeknél már nincs több húzása?
Németországban már nincs hova mennie? Ha csak nem adja alább az anyagi igényeit, Angliában köthet ki az erõcsatár. Két és fél év alatt már a harmadik klubváltását jósolják.
Míg a hamburgi Stieber Zoltánnal kapcsolatban féltucatnyi érdeklődőről (beleértve a Fradit is) adtak már hírt a német sportsajtóban, a hasonló cipőben járó Szalai Ádámért a jelek szerint nem kapkodnak úgy. A Hoffenheimnél a régi és az új edzőnél is mellőzött magyar csatárnak is tanácsos lesz csapatot váltania a télen. Mármint, ha játékhiány miatt nem akar kimaradni a magyar válogatott Európa-bajnoki keretéből.
![]()
Talán csak azért ilyen nagy a csend vele kapcsolatban, mert Stieberrel ellentétben ő még nem is igen pedzegette a távozási szándékát. Egy vele foglalkozó cikkben mindenesetre arról írnak, hogy esetében „sem valószínűtlen” a januári klubváltás.
![]()
Ez már a harmadik lenne két és fél éven belül, s ezalatt 7-ről 3 millió euróra zuhant vissza a Transfermarktnál becsült értéke. Ahogy a Schalke 04-nél, úgy a Hoffenheimnél sem sikerült megközelítenie a korábbi, mainzi formáját.
Az elemzés szerint ezek után Ádámnak nehéz lesz újabb német kenyéradót találnia, de legalábbis az anyagi igényeiből kell(ene) jelentősen alább adnia. Elképzelhető viszont, hogy robosztus erőcsatárként jobban boldogulna Angliában.






