Létrehozva: 2015.11.28.

Tisztelik a világsztárok Babos Timit, de lenyomná őket

Beszélõ viszonyban van a nõi mezõny valamennyi klasszisával Babos Tímea, de jövõre szeretne meglepetést okozni nekik. A magyar lány remek évet tudhat maga mögött, van mire alapoznia.

Habár a tavalyi helyezéséhez képest előrébb lépett a világranglistán, mégsem volt maradéktalanul elégedett Babos Tímea, aki pályafutása második WTA-tornagyőzelmével zárta az évet.

A 22 éves magyar lány egyesben már a 70. helyen áll, de a %RIPOST%-nak elárulta, előrébb szeretett volna végezni.

Előzetesen nem írtam volna alá ezt az eredményt, viszont a szezonomat tekintve boldog vagyok. Egyéniben a hatvanadik hely körülre szerettem volna kerülni.

Persze van mire büszkének lennie, hiszen idén csak nagy versenyeken játszott, és tornagyőzelemmel fejezte be az esztendőt.

Már mindene fájt

Olyan riválisokat tudtam megverni, akiket korábban soha. Boldog vagyok, hogy így sikerült zárnom, de az utolsó pár versenyen már fájt mindenem, egyre nehezebben tudtam regenerálódni.

Tökéletes finis volt, ennél jobban nem tudtam volna befejezni.

Timi párosban a 11. helyen zárta az évet, de jövőre inkább az egyéni karrierjét szeretné építeni.

„Jelenleg az ötvenedik körüli helyezés a célom, utána pedig fokozatosan szeretnék előrébb lépni.

Remélem, jövő ilyenkor a negyvenedik pozíció környékén leszek.

Ha a 2015-ös naptárból egyetlen versenyt kéne választania, akkor a szingapúri lenne az, ahol páros társával, Kristina Mladenoviccsal szerepelt.

„Hatalmas élmény volt, csupa luxus, világsztárként kezeltek minket. Az ötvenötödik emeleten kaptam szobát, azonnal levideóztam, mert alig hittem el, hogy ez velem történik.

Év közben kevés ideje van magára, hiszen folyamatosan utazik, városról-városra száll, versenyről versenyre készül.

„Versenyek között napi másfél órát franciául tanulok, és nagyon élvezem. Zenét hallgatok, filmeket nézek. Általában ugyanazokon a helyeken vannak a versenyek, ezért nagy városnézést már nem lehet csapni, mert mindent bejártam.

Szeretek turistáskodni, imádom az állatkerteket.

Azt is elárulta a %RIPOST%-nak, hogy vásárolni is nagyon szeret.

Most három hónapig voltam távol, és ezt két táskával letolni elég unalmas, szóval vettem ezt-azt az edzések és a versenyek mellett.

Jól kijön a világsztárokkal

A női mezőny klasszisaival jól kijön, mindenkit ismer, bár nem közülük választott barátokat magának. Ugyanakkor Serena Williams vagy éppen Ana Ivanovics sem megközelíthetetlen sztár.

 

With the Champion! Thank you Serena,was a good night!:)

Szerző: Babos Tímea2015. július 12.

Mindenkivel jóban vagyok. Ez nagy szó, mert olyan nagy a versenyszellem és a rivalizálás, hogy nehéz közel kerülni egymáshoz.

Megadom mindenkinek a tiszteletet, és nekem is megadják. Olykor vicces fotókat csinálunk, beszélő viszonyban vagyunk, és ez felemelő érzés. Én egy kicsit tartózkodó vagyok velük szemben. Nekem inkább itthon vannak a barátaim.”

A párosban kétszeres Grand Slam-győztes Taróczy Balázs szerint Babos Timi hamarosan olyan szenzációt okozhat, mint Flavia Pennetta, aki idén megnyerte a US Opent.

„Megtisztelő, hogy a kétszeres Grand Slam-bajnokunk ezt gondolja rólam. Én is ezért dolgozom."

A női teniszben bármi előfordulhat, úgyhogy remélem, nekem is sikerül, ami Pennettának összejött.

Timi most Magyarországon pihen, idén már nem lesz több versenye. Legközelebb január 4-én áll rajthoz, és ott folytatná, ahol abbahagyta: tornagyőzelemmel.

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez a Met-gálán - fotók, videó

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

borsonline.hu

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

magyarnemzet.hu

Végelszámolás alatt a Momentum, elnökségi tag távozik

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

ripost.hu

Jó hír az autósoknak! Szerdától tovább csökkennek az üzemanyagárak

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Michael Jordanhez hasonlítják a Budapesten fellépő szupersztárt

KIAJOBB

„Nem kérdés, nyerni fog a Fradi” - az MTK legendája nem bízik a csodában

KIAJOBB

Hajrá: Liverpool! Szoboszlaiék az élen, csodacsapatot is megelőznek

KIAJOBB

Dárdai nagy harcra készül a barátok ellen

KIAJOBB

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

KIAJOBB

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál

KIAJOBB

Történelmi győzelem, óriási sikert aratott a magyar válogatott

KIAJOBB

Nagyot kockáztat, a jövőjével játszik a Ferrari pilótája