RETRO RÁDIÓ

Storck kiadta a jelszót, Stieber és Szalai lépéskényszerbe került

VaV
Szerző
VaV
Létrehozva2015. 11. 18. 08:00

Tudják, mit kell tenniük a válogatott meghívóért. Máskülönben lemondhatnak életük legnagyobb esélyérõl. A franciaországi torna a tét.

Az Eb-szereplés megünneplése után válogatott focistáink visszatértek a klubjaikhoz. Stieber Zoltánnal a honlapján közölt interjút a kenyéradója, a Hamburger SV. A gratuláció mellett, többek között azt is megkérdezték Stibitől, nem keserű-e amiatt, hogy nem léphetett pályára egyik pótselejtezőn sem.

Fura ez éppen akkor, amikor a tavaszi jó játéka ellenére a szélsőt mellőzi Bruno Labbadia vezetőedző, és ősszel csak kétszer kapott perceket a Bundesligában. Nem csoda, hogy Stiebernek elege van a bizonytalanságból: a Hamburger Morgenpost és a Kicker is úgy tudja, napokon belül ki akarja szedni a klubvezetőkből, van-e értelme maradnia.

Hamarosan nyugodtan leülünk, hogy megoldást találjunk, amivel mindannyian élni tudunk – a HSV és én is.

Azért lett egyszeriben sürgős az ügy, mert Stibi is tudja: a jövő nyári Európa-bajnoki szerepléshez játszania kell a klubcsapatában.

Az edzőnk, Bernd Storck elmondta nekem, hogy sokat kell játszanom. Ez most különösen fontos, hogy ne tegyem tönkre az esélyeimet.

Lapértesülések szerint a népszerű magyar játékost akár ingyen is elengedné a Hamburg, hogy megtakarítsa a fizetését. Legutóbb a másodosztályú Fortuna Düsseldorf érdeklődött iránta.

Hasonló a helyzete Szalai Ádámnak is. A Hoffenheim csatára az esetleges téli távozását firtató kérdésekre válaszolva elismerte: az eddigieknél is fontosabbá vált számára, hogy állandó játéklehetőséggel visszanyerje a korábbi, mainzi formáját. Ugyanakkor kerülte, hogy kategorikusan kijelentse a távozási szándékát a Falusiaktól.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.