RETRO RÁDIÓ

Rögtön az első Eb-meccsünkön eldőlhet minden

TSz
Szerző
TSz
Létrehozva2015. 11. 19. 10:00

Habár három mérkõzés vár a magyar válogatottra a jövõ évi Eb-n, az elsõ találkozó kis túlzással mindenrõl dönthet. Csapatunk ekkor a negyedik kalapos ellenféllel találkozik, és gyõzelme esetén nagyot lépne a legjobb 16 közé.

Habár a riválisokról csak december 12-én fogunk tudni, annyi biztos, hogy a harmadik és a negyedik kalapos csapatok kezdenek egymás ellen az Eb-n. Papíron ezen a meccsen lesz a legnagyobb esélyünk a győzelemre, vagyis a továbbjutás szempontjából sorsdöntő csatának nevezhetjük.

Az eredmény gyorsan dönthet a további sorsunkról, siker esetén elérhető közelségbe kerülne a továbbjutás, míg egy vereséggel gyakorlatilag bevégeznénk, hiszen a maradék két meccsen a csoport legerősebb alakulatai ellen kéne javítani.

Az első mérkőzésen a Törökország, Írország, Izland, Wales, Albánia, Észak-Írország hatosból kapunk ellenfelet, és egyik sem jelentene megoldhatatlan feladatot.

A törököket az előző selejtezőkön itthon legyőztük, míg a két ír csapat hasonló stílust és erőt képvisel, jól ismerjük őket, a norvégok ellen látott fegyelmezett játékkal nem lennénk esélytelenek. Albánia újonc, talán a leggyengébb láncszem.

Izland többször megtréfált minket, míg Wales egy világsztárral, Gareth Bale-lel érkezik, papíron ez a két csapat okozhatná a legnagyobb problémát nekünk.

Talán Bernd Storck szövetségi kapitány is az első meccset tartja a legfontosabbnak. Õ is tudja, egy sikeres nyitány pazar alapot adna a folytatáshoz. Ráadásul, a csoport leggyengébb csapata ellen kapunk rá esélyt.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.