
Kiszámoltuk, hány magyar bravúr kell az Eb-n
Figyelem, magyar válogatott! Eddig még csak egyetlen olyan futballtornát rendeztek, amelyen a jövõ évi Európa-bajnoksághoz hasonló volt a rendszer. Akkor kevés volt egy gyõzelem a továbbjutáshoz.
A múltat hívtuk segítségül, hogy előrejelezzük: várhatóan hány pontra lenne szüksége a magyar válogatottnak a továbbjutáshoz az Eb-n. Ehhez az 1994-es világbajnokság eredményeit vizsgáltuk meg.
Ugyanis az amerikai torna volt az egyetlen olyan esemény, amelyet hasonló rendszerben bonyolítottak le: 24 csapat küzdött, három pont járt a győzelemért, és a négy legjobb harmadik továbbjutott.
Négy pont elég lehet
Nos, 1994-ben minimum négy pont kellett a továbblépéshez, és akadt egy csapat, amelynek ennyi sem volt elég. Norvégia például négy ponttal az utolsó helyen végzett csoportjában. A négy legjobb harmadik közül Argentína és Belgium hat-hat, míg az Egyesült Államok, valamint Olaszország négy-négy ponttal ment tovább.
![]()
Ha tehát a magyar csapat - ideális esetben - megnyeri az első meccsét a negyedik kalapos riválisa ellen, akkor a maradék két fellépésén is legalább egy pontot kéne szereznie. Persze ezek kellemes gondok, végre nem azt számolgatjuk, hogy mikor szerepeltünk utoljára világeseményen...






