
F1: Lewis Hamilton harmadszor is világbajnok!
Eleinte a zuhé, de a végén a régi-új világbajnok pezsgõje áztatta a Forma-1 amerikai pályáját. Három futammal a vége elõtt révbe ért.
2008 és 2014 után a harmadik világbajnoki címét is megszerezte a Forma-1 „rocksztárja”, Lewis Hamilton. A Mercedes 30 éves pilótája három futammal az idei sorozat vége előtt, az Egyesült Államok Nagydíján biztosította be a címvédését.
A pezsgőjéből jár egy-egy korty azoknak a kollégáknak is, akiknek a bénázása miatt a futam második felében kétszer is a kezére játszott a biztonsági autó beállása.
![]()
A Patricia hurrikán szélén a viharos szél és a napokig zuhogó eső már-már a versenyt is veszélyeztette, de végül a száradó pályán elrajtolhatott a mezőny. Az eseménydús, fordulatos verseny már-már a Magyar Nagydíj őrületével vetekedett. Hamilton eleinte a Red Bull "vízen járó" pilótáival, majd saját csapattársával, Nico Rosberggel csatázott nagyokat.
A vb-esélye megtartásáért küzdő német féltávnál utcahosszal vezetett, sőt, úgy tűnt, a ferraris Sebastian Vettel is Hamilton előtt végez. Csakhogy a vb-győztesnek kétszer is kapóra jött egy-egy biztonsági autós szakasz, hát még Rosberg kicsúszása. Ezzel alakult ki a címvédő számára ideális Hamilton, Rosberg, Vettel dobogós sorrend.






