Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
Létrehozva: 2015.10.05.

Dárdai varázsol Berlinben, újabb titkokat árult el

Kis fáziskéséssel, de már a németek is ráeszméltek, milyen jó edzõ Dárdai Pál. Mágiáról írnak vele kapcsolatban. A magyar edzõ elmondta, mi a trükkje, de már a következõ lépésekrõl is beszélt.

A magyar válogatott éléről "eltiltott" Dárdai Pál vezetésével lesajnált kiesőjelöltből élcsapattá érett a Hertha. Legalábbis a Bundesliga 8. fordulója (és a Stieber Zoltán nélkül felálló Hamburg sima legyőzése) után a negyedik, BL-selejtezőt érő helyen állnak a berliniek.

A német sajtóban egymást licitálják felül a nemrég még a kirúgásra legesélyesebb trénerek közé sorolt Dárdai méltatásában. A múlt héten már a Hertha sztárjaként írtak róla, most pedig terjedelmes cikkekben egyenesen a mágiáját elemzik.

"Mágus Dárdai - a liga élvonalába varázsolta a Herthát"fogalmaz például a Berliner Zeitung, amely a vasárnapi edzésen szólaltatta meg az ünnepelt magyar edzőt.

Ünnepnap volt a szurkolók számára. Újra élvezhetik a futballunkat

- utalt Dárdai a HSV elleni 3-0-s sikerre, és a nem csak eredményes, de meccsről meccsre javuló játékra.

Tavasszal hála Istennek szereztünk pár szerencsés gólt, de most mind kidolgozzuk. Ez végre futballnak néz ki, mindig ilyet akarok látni!

 

A győzelem után a Dárdai-csapatot fergetegesen ünneplő Hertha-tábor már az európai kupaszereplést emlegeti, de az edző továbbra is két lábbal áll a földön. Nem csodát, hanem sok munkával elért, fokozatos fejlődést vár el.

Mindent szakaszokra bontunk, lépésenként tervezzük meg az új Herthát

- mondta Dárdai, aki nem titkolta a sikerrecept hozzávalóit: "előbb a védekezés, aztán az átváltás támadásba, később a középpályás labdaszerzés, a gyors ellentámadások, a kontrajáték."

A makacs, sőt konok, a pályát felszántó játékosként anno imádott Hertha-meccsrekorder edzőként is sokat futó, brusztoló csapatot épített, de a következő lépcsőfok már az élvezetes foci. A cikk többek között a másutt leírt Vedad Ibisevic és a Herthától már majdnem elküldött Salomon Kalou feltámasztását is Dárdai nyerő húzásai közé sorolja.

A Berliner Kurier a korábbi legemlékezetesebb nyilatkozataiból idézve fest képet Dárdai fociról alkotott hitvallásáról. A becsületes munka és a pályán nyújtott teljesítmény, az eredmények minden mást felülírnak.

A kötelező fegyelem mellett, például az étkezésben sok mindent megenged a játékosainak, amit kollégái esetleg tiltanának. Anno játékosként is ilyen volt: saját elmondása szerint állandóan rántottát és gulyást evett, de a pályán annyit futott, mint senki más a csapatában.

Visszatérve a jelenbe, és az irreálisan jó kezdéshez, Dárdai már hónapokkal ezelőtt megmondta:

Mindig van olyan csapat, amely télen nyugodtan karácsonyozhat, de a végén kiesik. Ezért mindig keményen kell dolgoznunk.

Vagyis hiába a minden várakozást felülmúló szezonrajt, nem szédíti meg a tabella magasában elfoglalt pozíció. Továbbra is az a célja, hogy a Herthát minden nehézség (kevés pénz, távozó alapemberek, sztárigazolások hiánya, sok sérült) ellenére távol tartsa a kiesőzónától.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek