RETRO RÁDIÓ

Dárdai Pál ezzel segíti a norvégokat

szz
Szerző
szz
Létrehozva2015. 10. 29. 14:30

A berliniek norvég kapusa akár a magyarok ellen is védhet. Korábbi szövetségi kapitányunk bízik benne, így alaposan feltüzeli õt a sorsdöntõ pótselejtezõre.

A magyar helyett a norvég fociválogatottat segíti Dárdai Pál az Eb-pótselejtező előtt. Korábbi kapitányunk persze csak a munkáját végzi, mivel a Hertha keretében két skandináv játékos is van.

A norvég csapatkapitány Per Ciljan Skjelbred mellett a cserekapus, Rune Jarstein az ő embere, utóbbi azonban egyre nagyobb szerepet kap a berlinieknél.

A kezdő, Thomas Kraft ugyanis sérült, helyette pedig Jarstein bizonyít meccsről meccsre. Dárdainak meg is van a véleménye róla:

Rune nagy meglepetés számomra, több mint csodálatos játékos. Csak rajta múlik, hogy hosszabb távon az első számú választásom legyen

- fogalmazott Dárdai, aki a norvég számára épp a legjobbkor, a pótselejtező előtt adja a biztató szavakat. A nemzeti együttesben ugyan egyelőre csak a második számú választás, ám riválisa, Örjan Nyland nem véd jelenleg az Ingolstadtban.

Pedig Dárdai a sorsolás után még a norvégok kínzásáról beszélt. Viccesen azt mondta, a pótselejtező előtt kemény edzést tart két játékosának.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.