RETRO RÁDIÓ

Európa legjobbja a Fradi

Sz. Z.
Szerző
Sz. Z.
Létrehozva2015. 09. 19. 16:30

Nyolc meccs, nyolc gyõzelem, a kontinens élén. A Fradi focicsapatáé eddig a legjobb mérleg, igaz, a zöld-fehérek csak itthon verhetetlenek.

Európa legjobb mérlegével rendelkezik a Ferencváros focicsapata. A zöld-fehérek szezonjába eddig csak egy bosnyák kiscsapat, a Zeljeznicar tudott belerondítani, ők az Európa-ligában oda-vissza verték a magyar kirakatgárdát.

Thomas Doll együttese ugyanakkor itthon nem tud rontani, nyolc meccséből az összeset megnyerte az NB I-ben. A nyáron induló bajnokságokban egyetlen európai gárda sem áll ilyen jó mérleggel.

A Fradi legutóbb 1967-ben kezdett ilyen remekül, akkor a nyolcadik forduló után jött az első pofon. Persze bíznak abban, hogy ma este, a Békéscsaba ellen a kilencedik siker is összejön.

Az NB I-ben egyébként nem kell messzire menni hasonló kezdésért, tavaly a Videoton az első tíz meccsét pipálta ki sikerrel, majd meg sem állt a bajnoki címig.


Európában is vannak hibátlan együttesek, igaz, nekik ehhez nem kellett nyolc bajnokit lejátszaniuk.
Angliában a Manchester City öt, sikerrel megvívott meccsel várta a hétvégét. Németországban pedig a Dortmund és a Bayern négy összecsapás után hibátlan.

Spanyolországban a Barcelona nem tudott rontani az első három fordulóban, s az olasz Internazionale is hasonló bravúrnak örülhet eddig.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.