
Ebből baj lehet: vérszegény védelemmel megyünk neki a románoknak!
A kapusoknál még optimisták voltunk, a védõknél már nem lehetünk azok. Sérülés, gyenge forma és játékhiány egyaránt nehezíti a kapitány dolgát. Cikkünk végén szavazhatsz, hogy kit látnál szívesen a csapatban!
Egy nappal ismét közelebb kerültünk az év meccséhez, a románok elleni fontos Eb-selejtezőhöz. A %RIPOST% minisorozata első részében a magyar válogatott szűkebb keretében szereplő kapusokról alkotott véleményt. Ezúttal az egyik leginkább kérdőjeles csapatrész, a védelem következik!
![]()
Természetesen továbbra is kíváncsiak vagyunk az elképzeléseitekre, ezért cikkünk alján ismét egy szavazást találtok, amelyben a legjobb összetételű védőnégyesre lehet voksolni. Vágjunk bele!
2. rész - Védők
Kerettagok: Fiola Attila (Puskás Akadémia), Botka Endre (Budapest Honvéd), Juhász Roland (Videoton FC), Vanczák Vilmos (Sion), Lang Ádám (Videoton FC), Kádár Tamás (Lech Poznan), Guzmics Richárd (Wisla Kraków), Leandro (Ferencváros), Bosnjak Predrag (Haladás).
Jobbhátvédek
Ezen a poszton, ha a szövetségi kapitány nem húz valami nagyon váratlant, három ember jöhet szóba: Fiola, Botka és Vanczák. A trióból a 21 esztendős Botka ugyan a jól szereplő Honvéd alapembere, azonban újonc a válogatottban, és szerintünk nem egy parázs hangulatú, sorsdöntő mérkőzésen kellene bemutatkoznia.
![]()
Vanczák rutinos játékos, a védelem több pontján is bevethető, ám ebben a szezonban még egyetlen meccset sem játszott svájci csapatában. Fiola a felcsútiak első számú jobbhátvédje, az eddigi hét fordulóban mindig kezdő volt. Dárdai Pál a görögök és a finnek elleni selejtezőn neki szavazott bizalmat, most is ő a legesélyesebb a posztra.
Belső védők
Itt egyedül Juhász Roland helye tűnik biztosnak, bár nemrég tért vissza sérüléséből, a Vidi 87-szeres válogatott védője hosszú ideje kirobbanthatatlan a kezdőből. Mellette viszont többen is szóhoz juthatnak: Lang, Guzmics vagy Kádár. Langot a gyengélkedő Videotonban sem érezzük stabil pontnak, bár Helsinkiben ő volt Juhász párja, mi most nem állítanánk a román csatárokra.
Így marad a magyarnál magasabban jegyzett lengyel bajnokságból érkező Guzmics és Kádár. Előbbi két éve Bukarestben óriásit hibázott, gyakorlatilag gólpasszt adott Maricának. Akkor a fotelszakértők és a trollok elképesztő mennyiségű gyalázkodó üzenettel találták meg.
Pedig a Haladásban az NB I egyik legjobb védője volt, és a lengyel bajnokságban is megtalálta a helyét. Mégis ellene szól, hogy a hétvégén megint nagyot bakizott a krakkói csapatban.
Kádár rendszeresen lehetőséghez jut a Lech Poznanban, bár összességében úgy érezzük, a válogatottban jobb meccsei voltak, mint Lengyelországban. Dárdai korábban belső védőként és balhátvédként is bevetette, szerintünk pénteken ismét jut majd neki szerep, ezúttal a védelem közepén.
Balhátvédek
Ezen a poszton Leandro, Bosnjak és esetleg Kádár jöhet szóba. Mivel utóbbit inkább Juhász mellé irányítottuk, a Haladás védője pedig ugyan egyre jobb formába lendül, azonban még nem érezzük alkalmasnak egy ilyen feladatra. Így marad a Fradi brazil-magyar védője, aki a zöld-fehéreknél újabban belső védőt játszik.
Bernd Strocknak alaposan meg kell gondolnia, hogy kit küld pályára a védelem bal oldalán, már csak azért is, mert a támadásokkal foglalkozó Dzsudzsák mögött nem szabad teret hagyni a gyors román támadóknak. Igazából a védelem két szélén egyik jelölt sem tűnik életbiztosításnak.
Akiket hiányolhatsz
Ha a fenti kérdőjelek még nem lennének elegendőek, akkor most jön az igazi feketeleves. Ugyanis nem tudnánk olyan magyar védőt mondani, akinek a kihagyása miatt nagyon támadható lenne a német kapitány. A keretszűkítésnek Pintér Ádám (Ferencváros) és Szolnoki Roland (Videoton) lett az áldozata. Méghozzá teljes joggal!
A német másodosztályban szereplő Korcsmár Zsolt (Greuther Fürth) pedig még tavasszal szenvedett keresztszalag-szakadást, jelenleg lábadozik, így ő semmiképpen sem tudna játszani.
Összességében a védelemben nem túl rózsás a helyzet: a komoly hiba szinte mindenkiben benne van. Dárdai Pál korábban remekül összerakta a válogatott csapatvédekezését, ennek köszönhetően a selejtezősorozatban utoljára éppen a románoktól kaptunk gólt. Azóta négy meccset nullára hoztunk. Reméljük, Storck ismeri a Pali-mágiát, mert arra pénteken is nagy szükség lenne!
A %RIPOST% szerint a válogatott védelme: Fiola, Juhász, Kádár, Leandro.






