RETRO RÁDIÓ

Dárdai csodát tett, ráadásul egyszerre kettőt

VaV
Szerző
VaV
Létrehozva2015. 09. 23. 20:15

Kupaindulásért hajtó csapatot faragott a kiesõjelöltbõl, és feltámasztotta a mindenütt leírt csatárászt. Exkapitányunk pár éve még a saját bõrén érezhette, mire képes a 20 hónapja minden meccsén csütörtököt mondó nagyágyú.

Lassan a németek is kapiskálják: Dárdai Pál valamit nagyon tud. Tavasszal „tűzoltó edzőként” riadóztatva, a serdülőcsapat kispadjáról beugorva, mellékállásban a magyar válogatottnál is ténykedve benntartotta ugyan a Herthát, az új szezon előtt mégis leírták.

A vetélytársakhoz képest piti összegből igazoló, ráadásul sérülésektől is sújtott csapatát még a saját főszponzoránál kiesőjelöltként emlegették. A fogadóirodáknál valószínűsítették a gyors kirúgását.

Ehhez képest, irányításával a berliniek tartják a lépést a Bayern, Dortmund páros mögött versengő derékhaddal. Hat forduló után az előkelő 5. helyen állnak, és 2007 óta a legjobb bajnoki rajtot produkálták. Sőt, kis híján a klub történetének legjobbját.

A keddi, Köln elleni 2-0-s győzelem főhőse az a Vedad Ibisevic volt, akiben Németország-szerte tán már csak Dárdai bízott. Úgy szerződtette a bosnyák csatárklasszist, hogy az másfél éve nem szerzett gólt a Bundesligában. A magyar edző azonban valósággal feltámasztotta, és a támadó duplájával verték a Kecskéseket.

Mindig mondtam, hogy tudjuk, mire képes Vedad Ibisevic. Az egész támadójátékunkat állatira feljavította

- idézte Dárdai Pált a Kicker.

A 31 éves bosnyák támadó 20 hónap (pontosan 605 nap), 1419 pályán töltött játékperc múltán volt újra eredményes a német bajnokságban. Előzőleg még 2014. január 29-én, stuttgartiként szerzett gólt, azóta mintha elátkozták volna. Dárdai meg most levette a rontást a besült nagyágyúról.

Óriási megkönnyebbülés, és nagy öröm, hogy újra gólt szereztem. A győzelmet a családtagjaimnak ajánlom, akik még nincsenek velem Berlinben.

A Hertha magyar szakvezetője korábban a saját bőrén is tapasztalhatta Ibisevic gólerősségét. 2009-ben a fővárosi csapat Dárdaival a középpályáján kapott ki 5-1-re a Hoffenheimtől, amelyben a bosnyák az első 21 percben mesterhármast hintett.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.