RETRO RÁDIÓ

Dárdai csapata túltermeli a pontokat!

VaV
Szerző
VaV
Létrehozva2015. 09. 14. 17:24

Eddig 40 százalékkal túlteljesítette edzõje tervét a Hertha. A hétvégi rangadón is csak nyerhetnek a berliniek. Minden idõk legjobb rajtját produkálhatják.

A válogatott meccsek miatt elrendelt kéthetes szünet után, mindössze két közös edzéssel a lábukban, Dárdai Pál tanítványai a hétvégén 2-1-re legyőzték a Stuttgartot a német labdarúgó-bajnokságban. Győzelmével a kiesőjelöltnek jósolt Hertha a 7. helyen áll, a negyedikkel egyenlő pontszámmal áll, igaz, a tizenharmadikat is csak eggyel megelőzve.

Korábbi szövetségi kapitányunk négymeccsenként tervezi be a pontokat a csapatának, s az első ilyen szakasz után, máris hárommal túlteljesítették a "normát".

Az volt a terv, hogy az első négy meccsen öt pontot szerezzünk, de hét lett belőle. Jobbak vagyunk, mint vártuk!

- idézte a Bild a magyar edzőt, aki négyfordulós szakaszokra bontva tűz ki célokat a focistái elé.

Persze nem mindig ugyanannyi pont megszerzése a terv, hiszen ez ellenfélfüggő is.

Vannak mérkőzések, amelyeket meg kell nyerned. És akadnak olyanok is, amelyeken akár veszíthetsz is

- utalt talán már a szombati, wolfsburgi feladatra Dárdai.

Az új tervében nem szerepel pontrablás a BL-főtáblás, tavalyi bajnoki ezüstérmes sztárcsapat otthonából. Persze ez nem azt jelenti, hogy a Hertha nem próbálja meg most is felülteljesíteni az elvárásokat. Az esély megvan: a farkasok idén csak egy ponttal gyűjtöttek többet a berlinieknél.

A Berliner Kurier statisztikái szerint a mostani a hárompontos rendszerben minden idők negyedik legjobb Hertha-rajtja a Bundesligában. Ha Wolfsburgban is nyernének – ami persze bravúrszámba menne –, rekordot döntenének.

Dolgoznunk kell tovább, majd karácsony előtt megnézzük, hány pontnál tartunk. A rajt kezdésnek megteszi, de ha egy futballista vagy edző elkezd elégedett lenni, az mindig a sikerek végét jelenti

- fékezte meg Dárdai az eufóriát.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.