RETRO RÁDIÓ

Százmilliók várnak a magyar focistákra

Százmilliók várnak a magyar focistákra
Sz. Z.
Szerző
Sz. Z.
Létrehozva2015. 08. 05. 09:50

Fõtáblára jutásért játszik az NB I-ben szenvedõ Videoton.

Százmilliós meccs vár szerdán a Videotonra. Az NB I-ben egyelőre pocsék formát mutató együttes akár az éves költségvetését is megkeresheti az ősszel Európában.
Mi kell ehhez?
A hazai 1-1-es döntetlen után ma tovább kellene jutni a BATE Boriszov ellen a Bajnokok Ligája-selejtezőjében.

 

Ha ez sikerül, akkor egy garantált főtábla biztosan jutna a magyar bajnoknak: a következő kör sikere esetén a BL, bukásnál az Európa-liga.
Előbbi azonnali 12 millió eurót jelentene, utóbbi pedig 2,4 milliót, azaz majd' 800 millió forintot.
S persze a csoportkörben is minden pontnak meglesz az értéke.


Mindez egyelőre csak álom, a fehérváriak ugyanis pocsékul kezdték a futballszezont, az NB I-ben például óriási bakinak köszönhetően szerezték meg első győzelmüket.

Bízom benne, hogy ez a mérkőzés egyfajta fordulópont a csapat életében.

- nyilatkozta Pátkai Máté a diósgyőri sikerük után.

A Videoton eddig egyszer szerepelt valamelyik európai kupasorozat főtábláján, 2012-ben az El-csoportkörig jutott a gárda.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.