RETRO RÁDIÓ

Hamilton semmi jót nem kíván csapattársának

Hamilton semmi jót nem kíván csapattársának
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2015. 06. 28. 07:45

Nem került közelebb egymáshoz a Mercedes két Forma-1-es pilótája, akik továbbra is inkább kerülik egymás társaságát.

Finoman szólva sincs jó viszonyban egymással a Mercedes két Forma-1-es pilótája. Lewis Hamilton mindezt egy újabb nyilatkozattal erősítette meg - idézte a versenyzőt a Daily Mail.

Azt mondta, ha ő nem nyerheti meg a világbajnokságot, akkor inkább más győzzön, mint Nico Rosberg.

Hivatalosan azt kéne mondanom, hogy a csapattársam nyerjen, de ez nem lenne igaz.

Hamilton és Rosberg között tavaly romlott meg a kapcsolat. Mindkét pilóta keményen harcolt egymással a világbajnoki címért, és ez a küzdelem a kapcsolatukat is kikezdte. Végül Hamilton lett a világbajnok, és a helyzet ekkor fajult el igazán.

Nehéz, mert egy csapatban vagyunk, és az a dolgunk, hogy minél több pontot szerezzünk, de közben egymás ellen is harcolunk.

Az idei vb a tavalyit idézi, nyolc futam után Hamilton 169 ponttal vezet, Rosberg tíz pont különbséggel áll mögötte. Úgy tűnik, nem idén fogják elásni a csatabárdot...

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.