
13 éves szupertehetséget szerzõdtetett a Barcelonától az FC Tokio. A japán Messiként emlegetett Takefusa Kubo a katalánokkal szembeni FIFA-szankciók miatt kényszerült haza. Jelen állás szerint csak 2020-ban térhet vissza Európába.
Lionel Messi tán jobb, mint valaha, mégis számos tehetséget már az „új Messiként” emlegetnek. Ilyen a 13 éves Takefusa Kubo is, aki 2011 óta a Barca legendás utánpótlás-akadémiáján, a La Masián pallérozódik. Most azonban – kivételes képességei miatt hiába jósolnak neki nagy jövőt – haza kellett térnie az FC Tokióhoz.
![]()
A BL-döntős Barcát a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) tavaly éppen azért zárta ki két átigazolási időszakból, mert a katalánok több 18 év alatti ifjoncot (köztük Takefusa Kubót is) szabálysértő módon szerződtettek. Korábban az „igazi Messi” is igen fiatalon, alig 13 évesen került Argentínából a Barcelonához.
A FIFA most azt is kikényszerítette a spanyol sztárklub illetékeseinél, hogy Kubo hazamenjen. Nagy kérdés, hogy addig Japánban a tehetségének megfelelően fejlődhet-e tovább. Naoki Ogane tokiói klubelnök persze bízik benne:
Reményeink szerint olyan játékossá válik nálunk, aki hasznára lesz a japán válogatottnak is.
A dolgok jelenlegi állása szerint a szépreményű futballistatanonc majd csak 18 éves korában térhet vissza Európába, noha sajtóértesülések szerint a Barcelona mellett az Arsenal és a Manchester City is szívesen látná a soraiban.







