RETRO RÁDIÓ

Zseniális újítással jön az IPhone 8!

Zseniális újítással jön az IPhone 8!
KAM
Szerző
KAM
Létrehozva2017. 02. 22. 13:42

Ezzel újra tarolhatnak.

Hosszú évekre ismét maguk mögé utasítják a konkurenciát, ha igazak a most felröppent pletykák.

Az elmúlt hónapokban számos hír szárnyra kapott már az IPhone 8 kapcsán, úgy tűnik, a legfrissebb tartogatja a legnagyobb meglepetést.

Az Apple új készülékét az első IPhone bemutatásának tizedik évfordulójára tervezik piacra dobni. Most úgy tűnik, ez lehet az a mobil, aminek az egyik, pontosabban a szelfikamerája egy 3D kamera lesz majd.

A 9to5Mac azt írja, hogy ehhez egy olyan infravörös lézert is építenek majd a készülékbe, amely képes a tér érzékelésére. Így az arcfelismerésre, és retinaszkennelésre is, sőt, háromdimenziós szelfiket is lőhetünk majd vele.

Korábban az már megjelent, hogy a fizikai "Home" gomb feltehetően eltűnik az új IPhone-ról, helyette azonban ezek szerint nem ujjlenyomat-olvasó, hanem az arcfelismerő program végezné el. 

Ennek a segítségével már azoknak a játékoknak a kora is beköszönhet, amikor a főhős karakterét, azaz arcát, a mi arcunkkal helyettesítik majd az applikációk.

A következő lépés az lehet majd, hogy az elülső kamerákat is 3D-re cserélik.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.