
Miért akarják Magyarék eltávolítani Sulyok Tamást?
Miért támadja Magyar Péter az államfőt? Eltávolítható a köztársasági elnök a kétharmados kormányzással? Sulyok Tamás és egy volt alkotmánybíró is megszólalt.
Sulyok Tamás köztársasági elnök lemondását Magyar Péter már a választási eredmények kihirdetésekor is követelte. A gesztus minden jel szerint politikai, Sulyok Tamás szerint a köztársasági elnök intézményének újraértelmezése van kilátásban.

Sulyok Tamás szerint a nem jogállami döntések látszatát is el kell kerülni
Magyar Péter a Gazdasági Versenyhivatal elnökét, a Kúria elnökét, az Alkotmánybíróság elnökét, valamint Sulyok Tamás köztársasági elnököt is lemondásra szólította. Lemondásukra május 31-ig adott időt.
Sulyok Tamás kilencedik éve az Alkotmánybíróság elnöke volt, amikor felkérték őt köztársasági elnöknek. Az alkotmányos rendnek megfelelően, többségi döntés alapján kapta meg azt a tisztséget, aminek most a meggyalázása zajlik. Ráadásul olyan indokokkal, amely nem az ő szerepkörét érinti.
Az államfőnek nincs közvetlen politikai mozgástere, ezért politikai felelőssége sem olyan értelemben, mint egy kormánynak.
– fogalmazott Sulyok Tamás az Indexnek adott interjújában. Kiemelte azt is, hogy sem jogi, sem alkotmányos ok nincs a lemondására, ugyanis a Magyar Péter által hangsúlyozott "alkalmatlanság és méltatlanság" politikai fogalmak.
Ezek politikai értékítéletek, és – mint ilyenekhez – nem szeretnék hozzászólni, mert politikai véleményekkel nem dolgom foglalkozni. Az alkotmány nem ismer ilyen kategóriákat.
– magyarázza Sulyok Tamás. A köztársasági elnök folyamatban lévő eljárásokba nem szólhat bele, csak kivételes esetekben szólalhat meg.
Felmerült annak eshetősége is, hogy alkotmánymódosítással érik el a köztársasági elnök leváltását vagy a ciklusának lerövidítését. Sulyok Tamás felhívta a figyelmet, hogy még a látszatát is kerülni kell annak, hogy a már megválasztott tisztségviselő eltávolítása legyen a módosítás célja.
Dr. Pokol Béla jogtudós, volt alkotmánybíró szerint politikai huliganizmus, ahogy Magyar Péter az államfővel viselkedik. Szerinte Magyar Péternek alkotmánysértés miatt már le kellene mondania.
A köztársasági elnök személye sérthetetlen. Ezzel már rögtön alkotmánysértést követett el. A többi hatalmi ág vezetőit idő előtt akarja lemondatni, teljesen jogállam-ellenesen. Egy Alaptörvény-módosítást akar, de ez jogállamsértő lehet.
– magyarázta Pokol Béla a Hetek Podcast-nak. Arról is beszélt, egyáltalán lenne-e esély eltávolítani a köztársasági elnököt.
A mai rendszer alapján nagyon nehéz eltávolítani, legfeljebb megfosztással. A kétharmad annyira elég, hogy megindítják a megfosztási eljárást. Az államfő nem szólhat bele a gyámintézetek ügyeibe, nem szólhat bele a Magyar Nemzeti Bank működésébe, ez alkotmánysértés is lenne. Ehhez képest olyanokat vágott a fejéhez a díszpáholyban, amelyekben ő nem szólalhatott volna meg, mert a köztársasági elnöknek nem az a funkciója. Ez egy politikai kampányban jó támadás volt, de nyilvánvaló, hogy nincs jogi alapja. A kétharmaddal az Alkotmánybírósághoz kell küldeni a jól megindokolt indítványt, az Alkotmánybíróság pedig kétharmaddal dönt. Az alkotmánybírókban fel se merülne, hogy ezért meg kell foszatni őt.
– mondta Pokol, majd hozzátette;
A Fidesz jelenleg eléri az egynegyedet, ami sok jogosítványnak a minimuma. A kihirdetés után 30 napon belül kezdeményezhetik, hogy az alkotmánymódosítás jogállami normákba ütközik. Ennek hatására elképzelhető, hogy az AB a jogállamiságra tekintettel úgy értelmezi, nem lett volna szabad ezt az alkotmánymódosítást meghozni. Ha az Alkotmánybíróság úgy ítéli meg, hogy ez az alkotmánymódosítás alkotmánysértő, nem valósítható meg.
Pokol Béla azt is hangsúlyozta, hogy bárkit is neveznek ki Sulyok Tamás utódjának, az a kinevezés már egy politikai kreálmány lesz. Nem kizárható tehát, hogy egy Tiszához húzó köztársasági elnököt neveznének ki.






