
Veszélyes vírus jelent meg több óvodában – így védekezhetsz ellene
Most már tudjuk, miért fontos a kézmosás a mosdó használata után. Hogyan kaphatja el a gyerek ezt a vírust? Mi jelent megfelelő védettséget? A Hepatitis A miatt két óvoda is veszélybe került.
A hepatitis B ellen már 10 éves korukban megkapják a gyerekek a védőoltást, a hepatitis A elleni injekció viszont nem szerepel a kötelező oltások között. Leginkább külföldi tartózkodás esetén szokták javasolni. Most egy Hajdú-Bihar vármegyei és egy Borsod vármegyei óvodában is megjelent a járvány. Hogyan ismerhetjük fel, ha a gyerekünk is elkapta? Mi biztosíthat védettséget? Mutatjuk!

Így kaphatja el a gyereked is a hepatitis A vírust
A fertőzéses májgyulladás néhány vidéki óvodában már felütötte fejét, az egyik intézményben négy fertőzöttet és 96 kontaktszemélyt azonosítottak. Ha nem figyelünk oda, komoly járványhelyzet is kialakulhat!
Ez nem úgy terjed, mint a COVID, hanem úgynevezett feko-orális módon; a székletben ürített vírus partikulum, ha szájba jut, akkor fertőződik meg valaki. Bölcsődékben és óvodákban nagy az esély a fertőződésre, ahol a gyerekek a mosdó használata után vagy mosnak kezet vagy nem, utána összefogdossák egymást, esetleg direkt a másik szájába nyúlnak. De lehet ugyanígy idősotthonokban, zárt közösségekben, ahol szintén nehezebb a rendes higiénia fenntartása
– nyilatkozta lapunknak Dr. Makkos András háziorvos. Kiemelte, hogy a gyermekek és a felnőttek számára a védettség érdekében elengedhetetlen, hogy az utcán való közlekedés, a mosdó használata és étkezések előtt is mossunk kezet. A gyermekeinket is erre kell nevelnünk, hiszen mulasztás esetén ők is hazahozhatják a betegséget.
Május 15-én, pénteken a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal közölte, a népegészségügyi hatóság adatai szerint a Hajdúhadházon folyó hepatitis A járvány 2026 márciusában kezdődött. Május 16-i, szombati bejegyzésében Csáfordi Dénes polgármester egyebek mellett azt írta a Facebook-oldalán, többen felvetették, hogy be kellene zárni az iskolákat, óvodákat.
Sok esetben a hepatitis A tünetei több héttel a fertőzés után jelentkeznek. Olyanok is átadhatják a betegséget, akik nem is érzik, hogy fertőzöttek. A tünetek a következők:
- kezdeti influenzás panaszok; általános rossz közérzet, fáradékonyság, levertség, láz és hidegrázás
- lehetnek emésztőrendszeri panaszok, mint étvágytalanság, émelygés, hányinger, hányás, hasmenés vagy székrekedés és hasi puffadás
- a leginkább felismerhető jelek a sötét (sörszínű) vizelet, a világos vagy agyagszínű széklet, bőrviszketés, a májgyulladás következtében a bőr és a szemfehérje sárgás elszíneződése (sárgaság).
Ha valaki fertőzött, nem biztos, hogy lesznek jól látható tünetei, a vírus ürítése elkezdődik már a jól látható tünetek előtt, sajnos napokig, akár két hétig is el tud húzódni, amíg a tünetek megjelennek. Ez utána úgy terjed, hogy valaki nem mos rendesen kezet vécézés után, összefogdos valamit, amit mások közvetlenül nem sokkal utána megfognak, és a szájukba tesznek, vagy szájukhoz nyúlnak
– mondja az orvos. A hepatitis A ellen létezik védőoltás is, amely nem kötelező. A fertőzötteknek az NNGYK ingyen ad védőoltást, míg azok a kontaktszemélyek, akik érzik a fertőzés veszélyét, megvásárolhatják azt. Az orvos arra is felhívja a figyelmet, hogy a víruson való átesés nem jelent védettséget.
Ha valaki átesik rajta, akkor sem alakul ki tartós védettség, el lehet újra kapni. Az oltás egy erőteljesebb védettséget ad, hosszabban is tart, mint a víruson való átesés. Az oltás akár élethosszig tartó védelmet is tud biztosítani, egyszeri alapimmunizációt biztosít
– magyarázza Dr. Makkos András.






