INSIDER
„Minden elsötétült…” – Könnyek között meséltek a halálból visszatért betegek az agysérültek találkozóján
Megrázó vallomások, könnyek és hatalmas ölelések töltötték meg a Semmelweis Egyetem Rehabilitációs Klinikájának termét. Sztrók túlélők és súlyos agysérült betegek meséltek arról, hogyan kapták vissza az életüket.
Az agysérültek délutánjának egyik legfelemelőbb pillanata volt, amikor egy afáziás beteg hatalmas mosollyal az arcán elénekelte a Frank Sinatra legendás dalát, a „I Did It My Way” című dalt. A teremben ülők közül sokan könnyeikkel küszködtek, hiszen pontosan tudták, mit jelent számára minden kimondott szó. Az osztály betegei ugyanis nemcsak gyógyulni tanulnak meg itt, hanem újra élni is.
„Azt hittem, hogy ott fogok meghalni” – Agysérültek mesélték el történeteiket
A rendezvényen fellépett az Afáziások Hangadó énekkara is, akik fantasztikus hangulatot teremtettek. Az együttes tagjai saját történetükkel bizonyítják: még beszédzavar, bénulás vagy súlyos agysérülés után sem kell lemondani az önkifejezésről, a zenéről vagy az örömről.
A találkozón történetek követték egymást. Történetek hitről, túlélésről, veszteségről és elképesztő kitartásról.
Elfelejtettem az imádságokat, elfelejtettem, hogy van Isten
– vallotta megrendülten Kiss István Didák ferences szerzetes, aki a kómája után teljesen elveszítette hitéhez kötődő emlékeit. Elmondása szerint hosszú időn keresztül semmire nem emlékezett korábbi lelki életéből. A fordulat egy kápolnában történt.
Ott ültem, és egyik pillanatról a másikra minden visszajött. Az imák, az emlékek, minden
– tette hozzá. A teremben néma csend fogadta a történetét.
Polcsik Enikő szintén megrázó őszinteséggel beszélt arról a napról, amikor majdnem meghalt egy autóbalesetben.
Arra emlékszem, hogy a kamion jött szembe velem. Szarvasmarhákat szállított. A barátom mellettem ült a kocsiban, én vezettem. Nem az én hibám volt. Egyszer csak szembe jött a kamion sofőrje. Emlékszem a pillanatra, én fékeztem, és akkor minden elsötétült
– mesélte el sorstársainak és lapunknak Enikő.
Hat hetet töltött kórházban, az OORI-ban. Azt mondja, az élete teljesen megváltozott, de nem adta fel.
A memóriám nem jó, de azóta lediplomáztam, megkérte a barátom a kezem, és letettem a nyelvvizsgát. Ez mind egy év alatt történt
– tette hozzá az elképesztő híreket Enikő, akinek a balesete csupán egy éve történt.
A betegtalálkozón többen is beszéltek arról, milyen nehéz újra megtalálni a helyüket a társadalomban egy sztrók vagy súlyos sérülés után.
Én szennyvízszerelő voltam. Munka közben ért a sztrók. A barátom mentette meg az életemet. Sokszor úgy érzem, értéktelen vagyok. Ezt is kapom a társadalomtól
– mesélte Tilinger István, aki sztrókot kapott, majd hozzátette:
A betegtársaim lelket öntenek belém. Hálás vagyok ezért, és már jobban vagyok, mert túléltem
– mondta.
A rendezvény egyik legemberibb pillanata mégis talán az volt, amikor Dr. Dénes Zoltán PhD, az osztály vezetője a program végén maga kezdte el pakolni a székeket a betegek után. Nem távolságtartó főorvosként volt jelen, hanem olyan emberként, aki valódi szeretettel, emberséggel és motivációval fordul páciensei felé.
Az esemény újra megmutatta: ezen az osztályon nemcsak testeket rehabilitálnak. Itt lelkeket, emberi kapcsolatokat és életeket építenek újjá. Az agysérültek, bénultak, részlegesen bénult betegek történeteiben közös volt az üzenet: lehet tovább menni. Talán másképp, lassabban, nehezebben – de lehet. És amikor a rendezvény végén felcsendült a beszélgetés zsivaja, egy pillanatra mindenki ugyanazt érezte: hogy nincsenek egyedül.
Érdekel még hasonló történet? Nézd meg videón!
Ripost hírek
