
Szijjártó Péter: Háborúba sodornák Európát, Magyarország nemet mond!
Kiszivárgott hangfelvétel bizonyítja, hogy a Tisza Párt elnöke félrevezeti a magyarokat a háborús helyzet kapcsán. Komoly figyelmeztetést fogalmazott meg Szijjártó Péter a TV2 Mokka című műsorában.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter arról beszélt a TV2 Mokka című műsorában, hogy egy kiszivárgott felvételen Magyar Péter azt mondja:„egy g..i nagy háború lesz”, miközben ő maga és pártja eddig következetesen tagadta a háborús veszélyt. Szijjártó Péter szerint ez egyértelmű ellentmondás, és azt mutatja, hogy a választókat félrevezetik. „Négy éve élünk egy háború szomszédságában, és minden egyes nap megpróbáltak minket belerángatni, amit a Tisza Párt letagadott” – fogalmazott a miniszter. Magyarország biztonsága azon múlik, hogy a kormány továbbra is ellen tud-e állni a külső nyomásnak.

Szijjártó Péter: Brüsszel katonákat küldene
Szijjártó Péter szerint egyre több jel utal arra, hogy az európai vezetők készek lennének mélyebben beleavatkozni az ukrajnai konfliktusba. Mint mondta:
Több nyugati politikus már nyíltan beszél arról, hogy katonákat kellene küldeni Ukrajnába. Manfred Weber európai uniós zászló alatt harcoló erőket küldene a frontra. Ha ez megtörténne, azzal Európa gyakorlatilag belépne a háborúba. Két nukleáris hatalom is jelezte már készségét katonák küldésére, ami rendkívül veszélyes eszkalációhoz vezethet.
A külügyminiszter szerint a helyzet súlyos: ha NATO-tagállamok és Oroszország közvetlenül kerülnek szembe egymással, az könnyen globális konfliktussá fajulhat.
Ez már a harmadik világháborút jelentené.
– figyelmeztetett.
Szijjártó szerint Nyugat-Európában egyre többen „a saját háborújukként” beszélnek az ukrajnai konfliktusról, ami szerinte rendkívül veszélyes irány.
Magyarország tétje: biztonság és rezsi
A miniszter világossá tette: a következő választás legnagyobb kérdése a biztonság és rezsi.
Három kulcsterületet emelt ki:
- fizikai biztonság
- energiabiztonság
- anyagi biztonság
Szerinte különösen fontos az energiaárak kérdése.
Ha nem sikerül megvédeni az alacsony rezsit, a magyar családok súlyos terhekkel szembesülhetnek.
Nem azért akarunk olcsó orosz energiát, mert orosz, hanem mert olcsó!
- szögezte le határozottan.
A cél egyértelmű: Magyarország maradjon ki a háborúból, és őrizze meg a stabilitását.
– zárta gondolatait a külügyminiszter.






