
Rejtély: szellemjárta autót találtak Ajka közelében
Egyelőre nem tudni, hogy kié lehet a roncs és azt sem, hogy hová lett a tulajdonosa. Az azonban biztos, hogy a szellemjárta autót az út mellett, az oldalálra borulva találták meg, ott várja a sorsát.
Rejtélyes szellemjárta autót találtak Ajka közelében – tudta meg a Ripost. András éppen hazafelé tartott, amikor az egyik mellékúton meglátta a roncsot. Megállt és jól szemügyre vette a magára hagyott autót. Már a póz, amiben „várta” a segítséget, az is meglehetősen furcsa volt, ugyanis a kocsi az oldalára volt borulva és teljesen összetört. Egyelőre nem tudni, hogy mi lett a tulajdonosával és azt sem, hogy hogyan került éppen erre a mellékútra az autó.

Szellemjárta autót fotózott le András
"Nem hiányzik valakinek? Devecser után, Ajka felé találtam" - írta András az egyik közösségi oldalon található csoportban, majd csatolta mellé a felborult autóról készült képeket.
Munkából mindig amikor mentem haza feltűnt, hogy valami van egy bokros résznél…
- kezdte András.

Emiatt kíváncsi voltam, hogy jól láttam-e. Úgy gondoltam, hogy egy autó lehet. Tegnap úgy döntöttem, hogy megállok és megnézem. Ekkor láttam a roncsot és fényképeztem le.

A képeken tökéletesen látszik, hogy a szellemjárta autó teljesen össze van törve és hiányzik belőle rengeteg alkatrész. Elképzelhető, hogy az eset után lopták szét, de az is, hogy a gazdája már így hagyta magára. Az viszont nagyon érdekes, hogy az autó eleje szinte teljesen hiányzik, illetve a tetejét is, mintha levágták volna. Egyedül az ülések és a kormány árválkodik benne. Még nem tudni, hogy mi lett a tulajdonosával.

Érden egy terepjárót hagytak az erdőben
Korábban a Metropol számolt be arról, hogy egy terepjárót hagytak el Érden az erdőben.
Az autó jó állapotban, mindenféle jelzés nélkül árválkodott az elhagyatott területen. Az egyik megtaláló szerint napok óta ott van, ráadásul megdöbbentő dolgot hagytak benne. Az autót Érden, a volt katonai rakétabázistól 50-100 méterre lehet megtalálni bent, mélyen az erdőben. Két nappal később is visszamentem és még mindig ott volt, ráadásul van benne valami… Az illető, aki „elhagyta” az autóját, benne hagyta az indítókulcsot is, ami azért elég furcsa. Senki sem tudja, hogy hová lett a sofőr vagy miért szállt ki az autójából az erdőben és hagyta magára a kocsiját
– mondta el a férfi.







