
Pancser tolvajt ért szörnyű meglepetés a benzincsapolás közben
Nem volt sok sütnivalója annak a tolvajnak, aki a napokban kifúrta egy fiatal férfi kocsijának benzintankját, Győrben. Szinte tenyérnyi lyukat vágott rá, amin keresztül nem tudta kiszívni az üzemanyagot, ugyanis az kiömlött a földre. A pancser tolvaj így üres kézzel távozhatott.
Úgy tűnik, ismét a benzintankokra utaznak a tolvajok Győrben. Ezúttal egy férfi kocsiját szemelték ki a Szabadhegyen, egy parkolóban, ahol a megfelelő időt kivárva a tolvaj a kocsi alá mászott, majd megfúrta a tankot, hogy kilopja belőle a benzint. Azonban nagyot hibázott, ugyanis akkora lyukat vágott rá, hogy szinte egyből kiömlött az összes üzemanyag a földre. A pancser tolvaj így üres kézzel távozhatott.

Pancser tolvaj fúrta át a tankot
Az autómat több időre, két hónapra raktam le a Szabadsághegyen a Máté Mária utcában egy társasház hátsó, murvás parkolójában
– kezdte lapunknak Bősz Martin. "Amikor beszálltam és el akartam indulni, már akkor feltűnt, hogy keveset mutat a szintező, illetve nem is akart elindulni a kocsi. Furcsa volt, mert tudtam, hogy ugyan kevés üzemanyagot hagytam benne, de annyival még el kellett volna indulnia… "
Martin hozott benzint és beleöntött a kocsi tankjába. Ekkor derült ki, hogy valaki megfúrta a tankját.
Hoztam kannában 10 liter benzint és amikor töltöttem bele, akkor láttam, hogy folyik ki alul
– meséli tovább. "Lehajoltam, majd rögtön le is fotóztam, hogy valaki kifúrta a tankot. Valószínűleg kifigyelték, hogy huzamosabb ideje nem volt használva az autó, félig füves részen parkolt és kicsit megnőtt mellette a fű. Szerintem ezért bátorkodtak leszívni."

Mivel nincs kamera a helyszínen, nem tudják felelősségre vonni a tolvajt.
A 8 literből, ami benne volt szerintem 4-et mellé öntött, akkora lyukat vágott. Tehát nagyjából 2500 forintos profittal zárta a nagy akcióját. Nekem autószervizem van, így szerencsére meg tudom oldani a javítás, szinte “ingyen”. Így nekem nem akkora kiesés ez. A tankot megjavíttatom, a le-fel szerelést pedig megoldom. A lyuk, amit fúrt legalább 30 mm átmérőjű, biztos azért, hogy ha esetleg tele tankot talál, akkor minél gyorsabban lejöjjön az üzemanyag. Ha nem lennék autómentős és autószerelő, akkor ez legalább 80 ezer forintos kárt jelentene nekem az autó elszállításával és javításával együtt. Azok, akik tehetik, olyan helyre álljanak, ahol van kamera.
Martin az eset végén még üzent is a pancser tolvajnak:
"Legközelebb inkább tegyél egy papírt a kocsimra, aztán elutalom az árát, ha ennyire szükséged van rá!" - zárta szavait Martin.







