
Megható idézettel üzentek a debreceni országjáráson Orbán Viktornak
Debrecenben tartotta meg országjárásának következő állomását Orbán Viktor, akit az egyik résztvevő egy megható feliratú táblával várt a hatalmas tömeg közepén.
Orbán Viktor miniszterelnök Debrecenben folytatta az országjárását, hiszen három nap múlva az ország sorsdöntő választás elé néz. A mai eseményen is jól látható volt, hogy a jobboldaliak közössége van többségben, hiszen úgy, mint az összes országjáráson, most is rengetegen gyűltek össze, hogy támogatásukról biztosítsák a Fideszt és Orbán Viktor miniszterelnököt.

A hatalmas tömegben több tábla is feltűnt. Többen a környékbéli községek településneveit írták rá a magasba tartott táblákra, de volt, aki egy ősi magyar harcművész mondatait jelenítette meg, és azt tartotta a magasba, jól láthatóan a színpad felé mutatva.
A táblán látható felirat a következő:
Harcosokkal területet meg lehet szerezni, de megtartani csak családdal, édesanyával, nagymamával, egy egységes társadalommal, nemzettel lehet.

Hasonlóan vélekedik Orbán Viktor is, aki több beszédében azt hangsúlyozta, hogy családok, gyerekek nélkül nem lehet fenntartani a magyar hazát.
Ha nincs gyerek, nincs jövő, ha van gyerek, van jövő
– fogalmazott a miniszterelnök az eddigi országjárásai során.
A magyar kormány ezért egy családbarát politikát folytat. Az elmúlt 16 évben a világon egyedülálló családtámogatási rendszert épített ki, hiszen ma már nemcsak a háromgyerekes, hanem a kétgyermekes édesanyák is élethosszig tartó személyi jövedelemadó mentességet élvezhetnek és emellett pedig a családok számos olyan támogatást kapnak, amely jócskán segíti a mindennapjaikat.
Azonban ha a Tisza párt kerülne kormányra, akkor ez mind elveszne, emiatt is a Fidesz a biztos választás!







