
Nem lesz miniszter Magyar Péter egyik kulcsemberéből
Viszont Tarr Zoltán és Tanács Zoltán is kap bársonyszéket.
Ma a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium leendő vezetőjét mutatta be Magyar Péter, ez Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációvezetője lesz. Kiderült az is, hogy Tanács Zoltán a Tudományos és Technológiai Minisztériumot vezeti majd. Sokan arra számítottak, hogy Bódis Kriszta miniszter lesz Magyar Péter kormányában, de végül nem kap miniszteri bársonyszéket. Kormánybiztosként felel majd "a nemzeti társadalompolitikai stratégia megalkotásáért, valamint az oktatás, a szociális és egészségügyi területek horizontális összehangolásáért", derül ki Magyar Péter posztjából.

Fotó: Hegedüs Róbert / MTI/Hegedüs Róbert
Magyar Péter korábban még arról beszélt, hogy a kormányzat esetében fontos a kötséghatékonyság és a spórolás. Ehhez képest nemrég bejelentette, hogy 16 minisztérium lesz a Tisza-kormány alatt, ez pedig rekordnak számít, a rendszerváltás óta. A 16 tárca vezetőjéből 14 került eddig bejelentésre, kettő minisztérium élére azonban még nincs nyilvánosan kijelölt személy. Az alábbi minisztériumok várnak még kijelölt vezetőre:
- Belügyminisztérium
- Igazságügyi minisztérium
Alkalmatlannak és a Fidesz emberének nevezte az egyik miniszterét
Magyar Péter a múlt héten a Fecebookon jelentette be, hogy Vitézy Dávidot kérte fel közlekedési és beruházási miniszternek. A Tisza Párt elnöke a 2024-es önkormányzati választás kampányában arról beszélt, hogy "Vitézy Dávid a Fidesz hackje és egyértelműen hozzájuk köthető". Azt is mondta, egyik 2024-es főpolgármester-jelöltre sem szavazna, és mint köztudott, az egyik jelölt maga Vitézy Dávid, a leendő minisztere volt.
Magyar Péter azt is mondta 2024. áprilisában a főpolgármesteri címre pályázó Vitézyről, hogy szerinte nincs meg benne az a vezetői kvalitás, amivel össze tudná fogni a Fővárosi Közgyűlést
Magyar Péter azonban nem állt itt meg, korábban azt emlegette, hoyga Tisza Párt alapelve, hogy fideszes államtitkár nem lehet a Tisza-kormány tagja:
Azt elismerve, hogy Vitézy Dávid egy nagyon jó közlekedési szakember, de azért van egy alapelve a Tiszának, az pedig az, hogy akik az Orbán-kormányban voltak államtitkárok, márpedig ő azért közlekedési államtitkár volt, vagy éppen az utóbbi húsz évben valami magas politikai tisztséget betöltöttek, az nem lehet tagja a Tisza-kormánynak







