
Orbán Viktor: Jövőt csak mi tudunk építeni, hiszünk a szeretet és összefogás erejében!
Az ellenfél megmutatta az igazi arcát. Indulatra, gyűlöletre és dühre nem lehet hazát, és nem lehet jövőt építeni! Jövőt csak mi tudunk építeni, mert mi rendíthetetlenül hiszünk a szeretet és összefogás erejében! Holnap csak a Fidesz a biztos választás! - mondta Orbán Viktor a Fidesz kampányzáróján, a Szentháromság téren, Budapesten.
A budapesti eseményen Orbán Viktor miniszterelnök mellett beszédet mond Szijjártó Péter külügyminiszter és Lázár János építési- és közlekedési miniszter. A miniszterek és a kormányfő mellett számos közéleti szereplő és művész is részt vesz a rendezvényen; többek között Szikora Róbert, Dér Heni és Szabó Zsófi is tiszteletét teszi a kampányzárón. A Szentháromság téren - háttérben Budapest csodálatos látképével - óriási tömeg gyűlt össze, hogy élőben fejezhessék ki: szerintük is a Fidesz a biztos választás!

Orbán Viktor azzal kezdte a beszédét, hogy "tegnap is sokan voltak, micsoda különbség." Utalva ezzel a tiszás kampányrendezvényre, ahol ordináré módon viselkedett több előadó is, illetve nyíltan megfenyegették a fideszes kormánytagokat és becsmérelték a szimpatizánsaikat is.
A miniszterelnök külön megköszönte, hogy ennyien eljöttek, ezzel is megmutatva, hogy milyen erős a Fidesz-KDNP szövetség Budapesten is. A kormányfő a kampányzáró nap eseményeit részletezve kijelentette, hogy ahol ma jártak azt tapasztalták, hogy vasárnap nyerni fognak.
Orbán Viktor szerint olyan győzelmet fognak aratni, ami sokakat meglep majd, talán még saját magukat is.
Elmondta, a választási kampánynak nem most, hanem holnap este 7 órakor lesz vége. Orbán Viktor ezt követően megköszönte az aktivisták áldozatos munkáját.
Orbán Viktor azt mondta: Magyarország polgárai megértették, mi a választás tétje: a béke. Hozzátette:
nem adjuk a gyermekeinket Ukrajnának. Nem adjuk a pénzünket, és fegyvereinket.
Úgy fogalmazott, Magyarország továbbra is Európa legbiztonságosabb országa lesz Európában a választások után. Kifejtette, le fogják törni Zelenszkij Magyarország elleni olajblokádját.
Olajdblokádra hitelblokád lesz a válasz, és ezt a csatát meg fogjuk nyerni
– fogalmazott. Azt mondta, a lelkiismeretünkkel el kell számolni.
Amikor Ukrajnát megtámadták, akkor Magyarország mindenkit beengedett. Fedelet adtunk, enni adtunk nekik, munkát adtunk nekik, és megnyitottuk az ukrán nyelvű iskolákat, miközben ők sorra zárják be Kárpátalján a magyar iskolákat. A gyerekeinket azonban nem fogjuk odaadni, és nem tesszük tönkre magunkat értük.
A kormányfő elmondta, fél éve is a Fidesz-KDNP szimpatizánsai voltak többen, csak csendben voltak, mert megijesztették őket. Igaz, csak a digitális térben. A kormányfő kifejtette: a kampány célja az volt, hogy a csendes többségből hangos többség legyen.
A kormányfő kiemelte, a mostani kampány egyik újdonsága, hogy soha nem látott mértékben jelentek meg a nyugati titkosszolgálatok a kampányban.
Azért vagyunk fontosak, mert bebizonyítottuk, hogy másként is lehet, van másik út, mint a brüsszeli. Meg lehet védeni a hazánkat, a határainkat
– emelte ki Orbán Viktor. Hozzátette: Magyarország azért is lett kiemelten fontos, mert sikerült megmutatni, hogy ki lehet maradni az ukrajnai konfliktusból, a vérontásból.
Nekünk magyaroknak ebben a háborúban semmi esetre sem szabad részt venni
– jelentette ki a kormányfő, majd hozzátette, hazánk megmutatta, igenis járható a béke útja.
Ez a kampány arra is jó volt, hogy az egymással versengő fele megmutathassák az igazi arcukat. A jövőt csak a Fidesz-KDNP tud építeni, ez a politikai közösség ugyanis rendíthetetlenül hisz a szeretet és az összefogás erejében.
- emelte ki a miniszterelnök. Humorosan úgy fogalmazott: lehet, hogy a mi gyűlésünk unalmasabb, de ilyen „herebere partykkal nem tudunk szolgálni”. Orbán Viktor kifejtette, az Egyesült Államok világossá tette, hogy támogat bennünket. Ez azért fontos, mert az USA a NATO legerősebb hadereje, így a biztonságunk garantált. "Fáj nekünk azonban, hogy Nyugat azzá lett, ami." Hozzátette, a Nyugat nem azonos Brüsszellel, az USA-ban ugyanis ugyanazokat a harcokat vívják a republikánusok, mint mi Európában. Az oroszokról szóló marhaságot lesöpörték az amerikaiak egyetlen nyilatkozattal.
A kormányfő kitért arra is, hogy a mögöttünk hagyott négy év rendkívül igazságtalan volt.
Nem mi csináltuk a háborút, nem mi vezettük be a szankciókat. Nekünk is meg kellett fizetnünk azonban ezek árát. A kérdés azonban az volt, hogy hogyan válaszol a magyar nemzet ezekre az igazságtalanságokra.
Kiemelte: egyetlen célunkat sem adtuk fel. Egy százalékos növekedés mellett 11 százalékkal emeltük a minimálbért.
- Visszaadták a 13. havi nyugdíjat, és elkezdték a 14. havit.
- Megkétszerezték a családok után járó adókedvezményt, a legalább két gyermeket vállaló édesanyák pedig adómentesek lettek.
- És ilyen körülmények között is megőrizték a munkahelyeket.
Igazságtalan évek jöhetnek a következő időszakban. A kérdés azonban az, hogy képesek leszünk-e ilyen helyzetben elérni a magyar nemzet legfontosabb célkitűzéseit, ami a háborúból való kimaradás
– jelentette ki Orbán Viktor. Hozzátette, a kimaradáshoz hárommillió szavazatra, és nemzeti egységre van szükség. "Ha mindenki, akinek közös szenvedélye Magyarország, elmegy szavazni, és mindenkit elvisz magával, akkor meglesz a hárommillió szavazat" – szögezte le a miniszterelnök. Hozzátette, hamis állítás, hazugság, hogy a fiatalok a kormány ellen vannak.
Ha valaki ma lázadni akar, akkor velünk közösen, a globalisták, a brüsszeliták ellen kell lázadni
– emelte ki a kormányfő, majd a fiatalokról szólva elmondta, nem fizetnek jövedelemadót, a 30 év alatti hölgyek nem fizetnek adót, ha van legalább egy gyermekük, van diákhitel, hogy tanulhassanak, meg munkáshitel, hogy dolgozhassanak. Hozzátette: ezt mind az ő szüleik tették lehetővé. A kormányfő azt mondta, a kérdés az, hogy mikor minek van itt az ideje.
A veszélyek korában Magyarország komoly kihívásokkal néz szembe, ehhez pedig tudás, tapasztalat és rutin kell. Nem a kalandozások ideje van, meg kell védeni, biztonságba kell helyezni ami van. Magyarországra szerinte ma biztos választásra van szüksége, a Fidesz pedig a tapasztalat a biztos választásra.
A miniszterelnök hálát adott Istennek, hogy megsegített bennünket az elmúlt 16 évben. A jelenlevőknek is megköszönte az eddigi támogatást. Azt mondta, nincs kampánycsend, tegyék azt, amit ő. Keljenek korán, menjenek el gyorsan szavazni, aztán pedig mozgósítani.
A Fidesz kampányzáró rendezvényét itt tudod visszanézni:







