INSIDER
„Azt mondták, akinek nincs anyja, az nem tud anya lenni” – Vivien 16 évesen állami gondozásban szült
Létrehozva2026. 03. 08. 11:30
Tinédzserként lett várandós Vivien. Amikor a legnagyobb szüksége lett volna segítségre, sokan cserben hagyták a tizenhat éves terhes lányt. Az állami gondozásban nevelkedett fiatal nő azonban nem adta fel: ma családban, saját otthonában neveli gyermekeit.
Tizenhat évesen gyereket vállalni nagy bátorságra vall, akkor is, ha szerető család áll a háttérben. Vivien esetében azonban ez nem volt meg, sőt a fiatal lány becsapva, magára hagyva minden döntéssel, nehézséggel és teherrel, állami gondozásban élte meg a legszebb dolgot, amin egy nő keresztül mehet élete során: a várandóságot. Vivien története arról szól, hogy milyen nevelőszülőknél élni, lemondani, harcolni, és mégis remélni a legjobbakat. A tizenhat éves terhes lány története happy enddel végződik.
Tizenhat éves terhes lány az állami gondozásban
Vivien ma már felnőtt nő, két gyerek édesanyja, házasságban él, saját házban, önmaga és férje által megteremtett egzisztenciában, várva a lehetőséget, hogy ő maga is nevelőszülő lehessen. Azt mondja, ha csak egy gyereknek megadja azt, amire neki szüksége lett volna, akkor már nem él hiába. De kanyarodjunk vissza a kétezres évek elejére, amikor a kis Vivi még csak két és fél éves volt.
Elvittek nevelőszülőkhöz otthonról. Nem voltak meg nálunk az alapvető feltételek ahhoz, hogy normálisan éljünk. Se étel nem volt, se nyugalom. Nem is emlékszem arra, hogy anyám játszott volna velünk, vagy bármit csinált volna, apám jobban figyel ránk, mint anyánk. Egyikük sem dolgozott, nem volt pénz, és létbizonytalanságban éltünk. Nem csoda, hogy elvettek tőlük.
- kezdte a visszaemlékezést a fiatal nő. Azt mondja igaz, hogy kicsi volt, de vannak emlékei abból az időszakból.
Mamáékhoz kerültem, aki azóta is olyan, mintha a vér szerinti mamám lenne. Ha arra gondolok, milyen az, amikor hazaérkezem, és fő az ebéd, sül a sütemény és szeretettel várnak, akkor az a mama háza. Pedig "csak" nevelőszülőm volt. Nagyon sok szép emlékem van, de ott már elkezdődött a lelki és testi terror is egy idősebb testvérem által – mi így mondjuk azokat a gyerekeket, akikkel egy nevelőszülőnél élünk – aki agyba főbe vert. A kis testem kék-zöldre verte. Féltékenységből valószínűleg, mert én voltam a kicsi, az aranyos, és szerinte túl sok szeretetet kaptam mamáéktól.
- meséli a fiatal nő.
Vivien azt mondja, többször is bántalmazták őt, fizikailag és szóban is, cserben hagyták és sokszor volt nagyon nehéz helyzetben. A gyerekek sem voltak kíméletesek hozzá, és sok esetben a felnőttek is visszaéltek a hatalmukkal.
A legtöbb állami gondozott gyerek már a megfogantatás pillanatában erőszakot él át, hiszen drog- vagy alkoholfüggő szülők otthagyják őket a kórházban, vagy tőlük kerülnek az intézetbe. Vannak, akik prostituáltként a kilenc hónapos terhesség alatt végig "dolgoznak", kábítóznak. Szörnyű, amiket átélnek ezek a gyerekek. Én nem így kerültem állami gondozásba, de sok mindent láttam.
Jégcsapot ettek
Vivien azt mondja nagyon apás gyerek volt, emlékszik rá, hogy az apukája sokáig járt kapcsolattartásra, és egy hosszabb szünet után újra felvették és azóta is tartják a kapcsolatot. A férfi most Németországban él. A fiatal nő az édesanyjával viszont nem találkozik. Tizenhat éves volt, amikor "megismerte" őt, nem emlékezett rá egyáltalán, egy emléke maradt meg róla csupán gyerekkorából, amikor az anyukája egyszer meglátogatta őt, és jégcsapot ettek.
Nem vagyunk jóban anyámmal. Ideköltözött egy időre a nyakamra, abba a faluba, ahol én élek, de innen is továbbállt szerencsére.
- zárta le Vivien az anyjával kapcsolatos gondolatait.
A terhesség
Vivien kilenc évig egy helyen élt két másik testvérével, de nem alakult ki köztük szoros kapcsolat. Teltek az évek, Vivien próbálta megérteni, mi az a szeretet, amit a szüleitől kellett volna megkapnia, de mamáékon kívül más nem mutatta meg neki, mi az az ölelés, simogatás, törődés. Egy ilyen helyzetben, ilyen érzelmi közegben talált rá a kamaszkor, az egyik nevelőszülőnél. Vivien terhes lett, és komoly döntések előtt állt.
Az a nevelőszülő, akinél éltem, azt mondta nem baj, ne aggódj, ha megtartod a babát itt maradhattok, minden rendben lesz. Teltek a hetek, és épp amikor letelt a tizenhat hét, amíg abortuszra mehettem volna, a nevelőanyám bejelentette, hogy mivel elválik, szeretne szabadon élni, és nem vállalja tovább a nevelt gyerekeket, így engem sem, a gyerekkel a hasamban.
- mondja Vivien. A gyámhatóság is több lehetőséget végigjárt, nehéz volt megtalálniuk a megoldást. Vivien végül lakásotthonba került, vagyis egy klasszikus intézetbe. Iskolába járt, amíg tudott, majd szülés előtt egy hónappal kórházba került Kecskemétre. Koraszülött de egészséges kislánya született, akit gyönyörűen rendezett és ragaszkodott hozzá nagyon.
Székesfehérváron találtak nekem nevelőszülőt. Először bizalmatlanok voltak, hiszen kamasz voltam egy kisbabával, de elájultak, amikor meglátták, hogy hogyan rendezem a gyerekemet. Odakerültem hozzájuk, ott éltem 18 éves koromig. Voltak problémák ott is, amíg el nem olvasta nevelőanyám a dossziémat, aztán sírva jött be hozzám, miután megtudta, miken mentem keresztül.
- emlékszik vissza a fiatal anyuka.
Megverték, kirakták az utcára
Vivennek felajánlotta a gyámhatóság egyik munkatársa, hogy segít neki, hogy a további élete és a gyereke is biztonságban legyen, azt tanácsolta, menjen férjhez. A kisbabának rendezett körülményeket, biztos fedelet kellett nyújtani, de ez egyedül nem ment volna a 18 éves Vivinek, akinek akkor már volt egy barátja. A fiú felelőtlen volt, bántalmazta, de ezt nem mondta el a gyámhivatalban, fontosabb volt neki az, hogy a kisbabája mellette lehessen, mint a saját jóléte. Férjhez ment hát a fiúhoz.
Megvert, kirakott az utcára, akkor költöztem el anyámhoz két hétre, addig bírtam, a borzalmas körülmények között. Alig vártam, hogy elválhassunk végre. A jelenlegi férjem, aki a kislányom apukája, mindig ott volt a háttérben, neki is megvolt a saját élete, de felelősséget vállalt irántunk. Kivett egy albérletet itt Szolnok mellett és végre beköltözhettünk oda. A gyerekemet viszont nem adták oda nekem, harcolnom kellett érte. A bürokrácia, a bizalmatlanság, a rosszindulat vett körül, hónapokig. Nem akarták elhinni, hogy én tényleg akarom a kislányomat, pedig folyamatosan jártam a gyerekemhez az alatt a félév alatt, amíg külön voltunk. 170 kilométert utaztam hozzá. Még azt is mondta valamelyikük, hogy én, akinek nincs anyja, honnan tudhatnám, hogy milyen egy anya. Szörnyű megalázó és bántó volt. Tárgyaláson dőlt el végül, hogy nevelhetem a saját gyerekemet.
- meséli Vivien. Visszaemlékezve a régi életére, hozzáteszi:
Annak a két és féléves kislánynak nem ilyen sors járt volna, ezért váltam ilyen erőssé, határozottá, mert munkálkodott bennem a túlélési ösztön.
- meséli Vivien, kissé elcsukló hangon.
Vivien most bébiszitterként dolgozik, és ha jön a jó idő, akkor egy utazó vidámparkban dolgozik. A férjével, vagyis a kislánya apjával és a második gyerekükkel együtt saját házukban élnek boldogan. A régi életétől nem szakadt el, sok régi ismerőssel tartja a kapcsolatot.
Ez az út tett azzá, aki vagyok. Lehetett volna rosszabb is. Nem akarok elszakadni a nevelőszülői dolgoktól, hiszen én magam is az szeretnék lenni, hamarosan. Ha csak egy gyerek élete jobb lehet általam, akkor én már boldog leszek.
Ripost hírek
