
Országjárás Hódmezővásárhelyen - Egy dolog biztos: többen vagyunk, mint ők!
A miniszterelnök országjárásának hódmezővásárhelyi állomásán is hatalmas tömeg gyűlt össze.
Zsúfolásig megtelt Hódmezővásárhelyen a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ előtti tér, ahol folytatódik Orbán Viktor miniszterelnök országjárása.

"Egy dolog biztos: többen vagyunk, mint ők" – mondta Czirbus Gábor, a Fidesz-KDNP helyi jelöltje. Mint jelezte, azért küzdenek, hogy a gyermekeiknek jobb legye, a nyugdíjasoknak kiszámítható öregkoruk legyen és az otthonukat, a munkájukat, valamint a családjukat biztonságban tudják.
"Nem szabad kockára tenni az eddig elért eredményeinket, ezért kell a biztosat választani a káosz helyett" – tette hozzá.

Fotó: Török János / Délmagyar
Mint az megírtuk, Hódmezővásárhelyen folytatódik Orbán Viktor országjárása. A miniszterelnök ma 16 órakor a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ előtt mond beszédet. A miniszterelnök felszólalásának helyszínére Békemenet is indult, így a korábbiakhoz hasonlóan most is hatalmas tömeg gyűlt össze.

A Tisza forrása Ukrajnában van
A kormánypártok képviselő-jelöltje után Lázár János lépett a színpadra. Az építési és közlekedési miniszter külön köszöntötte azokat, akiket Magyar Péter küldött a rendezvényre provokálni. Úgy fogalmazott: nem félünk az erőszaktól, megállítjuk a Tiszát! A miniszter azt mondta, mi vagyunk többen.
A tárcavezető hangsúlyozta, a Tisza forrása Ukrajnában van.
"Az a forrás idegen helyről jön, idegen érdeket szolgál" – szögezte le. Hozzátette: megtanulták, amikor a Tisza árad, Ukrajnából hozz a szemetet. Úgy fogalmazott, a Tisza gyorsan árad, és még gyorsabban apad. Azt mondta, a tiszás gyűlöletkommandó senkit sem érdekelt Hódmezővásárhelyen. "Az alföldiek nem szeretik, ha valaki dühből politizál" – jegyezte meg.
Lázár János köszönetet mondott, hogy eddig szolgálhatta Hódmezővásárhelyet. A miniszter emlékeztetett: minden magyar ember veszélyben van ma, ezért olyan politikusokat kell megválasztani, akik garantálják a biztosat Magyarországon. Úgy fogalmazott, az idei választások tétje a magyarok biztonsága és a magyarok pénze. Hozzátette: április 12-én mindenki saját magának választ sorsot, ugyanis válaszúthoz értünk. Azt is mondta, minden magyar számíthat rájuk, ezért is védték meg az üzemanyagárakat. A politikus szerint Magyar Péter nem remény, hanem kockázat, a változás ugyanis mindent elsöpör. Azt mondta, régóta járja Magyarországot.
"Bárki bármiről kérdezhet. Sokszor kérdezik tőlem, vajon miért szavazzanak a magyarok Orbán Viktorra 16 év után. Ennek az országnak 2026-ban nem nyálas szlimfitekre, hanem duracelekre van szüksége" – jelentett ki. A tárcavezető azt mondta, a bajban minden magyar számíthat Orbán Viktorra.








