5°C
15°C

Ede, Sándor névnapja

RETRO RÁDIÓ

Elképesztő csoda történt a Fővárosi Nagycirkuszban

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2026. 03. 18. 11:48

Tudományos Csodák Cirkusza és a Fővárosi Nagycirkusz közösen hozta el a varázslat innovációját.

Rendhagyó és látványos eseménynek adott otthont a Fővárosi Nagycirkusz 2026. március 17-én: a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) által szervezett Tudományos Csodák Cirkusza keretében a tudomány és a cirkuszművészet különleges találkozásának lehettek részesei az érdeklődő diákok és kísérőik. A program a Magyar Tudomány Éve rendezvénysorozat részeként valósult meg, és célja az volt, hogy élményszerű módon hozza közelebb a fiatalokhoz a kutatás, az innováció és a felfedezés világát - írja a NIU.

 

A manézsban egymást váltották a látványos produkciók és a fiatal tehetségek bemutatkozásai: az Országos Tudományos és Innovációs Olimpia (OTIO) döntősei, a Tudományos Nagykövet Program résztvevői, valamint a Nemzeti Tudósképző Akadémia tagjai saját projektjeiken keresztül mutatták meg, hogy a tudomány nem csupán tankönyvi ismeret, hanem kreativitásra, kíváncsiságra és problémamegoldásra épülő élmény.

Elsőként rendezvény házigazdája, a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ főigazgatója, Fekete Péter köszöntötte a vendégeket: elmondta, a cirkusz mindig is a csodák és az élmények terepe volt, és külön öröm, hogy ezúttal a tudomány képviselőivel együtt teremthetnek maradandó élményt a közönség számára. Kiemelte a nemzetközi fellépők szerepét, valamint a fiatal innovátorokat, akik saját ötleteikkel és kutatásaikkal léptek a porondra.

 

Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter az eseményt megnyitva rámutatott: a tudomány és a cirkusz valójában ugyanarra az élményre épít – a varázslatra és a felfedezés örömére. Mint fogalmazott, a tudományos „varázslatot” ma innovációnak nevezzük, amely kézzelfogható módon jelenik meg a fiatalok fejlesztéseiben, legyen szó robotikáról, kísérletekről vagy új technológiai megoldásokról.

A program egyik fontos üzenetére Birkner Zoltán, az OTIO-t szervező Magyar Innovációs Szövetség társelnöke hívta fel a figyelmet: a 14–20 éves korosztály számára ma már nem csupán a tananyag elsajátítása a kulcs, hanem az is, hogy merjenek kérdezni, új ötleteket megfogalmazni, és aktívan formálni környezetüket. Hangsúlyozta, hogy az Országos Tudományos és Innovációs Olimpia olyan lehetőséget kínál, ahol a fiatalok szakmai támogatás mellett fejleszthetik elképzeléseiket, és akár működő prototípusokká alakíthatják azokat.

A bemutatott projektek jól tükrözték a fiatal generáció sokszínű érdeklődését és problémamegoldó gondolkodását: az érdeklődők találkozhattak mesterséges intelligenciára épülő médiakutatási megoldással, környezetvédelmi innovációval, egészségügyi fejlesztésekkel, valamint energetikai és ipari alkalmazásokat célzó technológiákkal is. A látványos kísérletek és interaktív bemutatók révén a tudomány szó szerint „testközelbe” került, erősítve a fiatalok motivációját a természettudományos és műszaki pályák iránt.

 

A NIÜ által életre hívott Tudományos Csodák Cirkusza egyértelműen bizonyította, hogy a tudomány bemutatása lehet élményszerű, inspiráló és közösségformáló erejű is: a rendezvény nemcsak szórakoztató programként, hanem pályaorientációs és szemléletformáló kezdeményezésként is sikeresen szólította meg a jövő kutatóit és innovátorait.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.