
Számtalan ember vett részt az idei Békemeneten, határon innen és túl, a céljuk pedig közös: megüzenni Brüsszelnek és Kijevnek: Magyarország egy független, szuverén ország, ami nem küldi háborúba a fiatalokat és a családapákat.
Minden Békemenet hatalmas tömegeket mozgatott meg, az idei azonban más, mint a többi. Minden idők legnagyobb Békementére a határon innen és túl is számtalan ember látogatott el. A cél tiszta: egyértelműen megüzenni: Magyarország nem zsarolható, idegen hatalmak pedig nem szólhatnak bele a magyar emberek döntéseibe. A Margit hídon keresztül masírozó tömegben rengeteg politikus, sztár és civil menetelt kifejezve a béke melletti kiállásukat. Időközben megérkeztek az első drónfotók is, amik jól mutatják, hány ember állt a háború helyett a béke oldalára.

Fotó: Kurucz Árpád /
A Békemenet kiállás a magyar érdekek mellett
A hazádnak szüksége van rád! szlogennel rendezték meg március 15-én minden idők legnagyobb Békemenetét. A rendezvény zárásaként Orbán Viktor miniszterelnök mondott beszédet a Kossuth téren, előtte Szijjártó Péter külügy-, illetve Lázár János közlekedési miniszter mondott beszédet.
A tömeg már a kora reggeli órákban elkezdett gyülekezni, majd délelőtt 11 óra után nem sokkal elindult a Margit hídon keresztül a Kossuth tér felé. A résztvevők egytől-egyig arról számolnak be, hogy ennek a választásnak nagyobb a tétje, mint bármikor, ezért is érezték fontosnak, hogy részt vegyenek a Békemeneten.
Minden idők legnagyobb Békemenete
A közösségi médiában Orbán Viktor miniszterelnök is közzétett egy drónfotót mint írta: "Minden idők legnagyobb Békemenete. És hol a vége..."
A március 15-i Békemenetről most mi is megmutatjuk a legjobb magasból elkapott képeket:
Békemenet
- Orbán Viktor: Sopronban is tudják, hogy április 12-én a Fidesz a biztos választás!
- Orbán Viktor országjárása: bámulatos embertömeg gyűlt össze Sopronban
- Ezt látni kell: Lehengerlő képen az Orbán Viktor beszédét hallgató tömeg Sopronban
- Orbán Viktor: Magyarországnak olyan kormányra van szüksége, ami megvédi a magyar családokat, a megfizethető árú üzemanyagot és az olcsó rezsit!
Ripost hírek


















