
Magyar balett-tehetség a világhírnév felé: ezen múlik a 12 éves Bercinél a folytatás
Vincze Berci tavaly történelmet írt: bejutott a világ egyik legelitebb művészeti iskolájába, a londoni Royal Ballet Schoolba. A folytatás azonban kérdéses, ugyanis a tandíj és az egyéb költségek elérik a 20 millió forintot, a családnak pedig nincs ennyi pénze. A kis magyar balett-tehetség jövője így kérdésessé vált.
Vincze Berci a vérében hordozza a táncot, hiszen kisbabaként is már sokat volt édesanyja tánciskolájában, szinte a parketten cseperedett fel. Tehetsége megkérdőjelezhetetlen: idén is megkapta a Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíjat és már a londoni Királyi Operaház társulatával is színpadra lépett. A magyar balett-tehetség az első félévet kiválóan zárta, még egy koreográfus verseny döntőjébe is bekerült.

A 12 éves balett-tehetség olyan félévet zárt, amit még a szülei sem mertek remélni. Mivel a család nem akarta teljesen feladni az itthoni biztonságot, megbeszélték, ha csak fél elánnal is, de Berci párhuzamosan végzi a londoni akadémiát és magántanulóként a Magyar Táncművészeti Egyetemet is.
„Csak csússz át a kettesért!” Berci mégis túlteljesített
A 12 éves fiú elképesztő munkabírással küzd az álmaiért. Miközben Londonban kőkemény kémia, fizika és földrajz vizsgái voltak angol nyelven, itthon is helyt kellett állnia szülei kérésére, ha véletlenül valamiért úgy alakulna, akkor se kelljen itthon a nulláról kezdenie.
Mondtuk neki: Bercikém, célozzuk meg a kettest, csak menjél át mindenből itthon, hiszen kint is tanulnod kell, ráadásul kint minden egyes tantárgyat angolul! Ehhez képest itthon is csupa négyes-ötös lett a vizsgái eredménye!
- mesélte büszkén az édesanya, Anna a Ripostnak.
Míg a többiek hétvégén kikapcsolódnak, ő magántanárnál matekozik és magyar órákat vesz, hogy tartsa a lépést az itthoni osztálytársaival. De nem csak az itthoni bizonyítványa lett szép, a londoni elit iskolában is kiválóan teljesített, a szaktanárok külön meg is dicsérték, Berci annyira tehetséges.
Bekerült a koreográfusok elitjébe a magyar balett-tehetség
De nem csak a tanulásban volt sikere mostanában. Berci jelentkezett az iskola feltörekvő koreográfusoknak szóló programjába, ahol 19 pályázó közül választották ki azt a legjobb hármat, akik bemutathatják saját darabjukat. A gyöngyösi fiú pedig bekerült a döntőbe!
Kitalált egy jó koreográfiát, kiválasztotta hozzá a zenét, megkérte az osztálytársait, hogy szerepeljenek benne és akkor betanította nekik. Díszletet rak hozzá, meg fényeket, jelmeztárból jelmezt választ, és akkor előadják a tanároknak, és a tanárok pedig kiválasztanak majd egy darabot a három legjobb közül, amit majd a Royal Balett Operában fognak bemutatni néhány hét múlva, a feltörekvő koreográfusok estjén
- meséli büszkén Bea.
Tizenkét társának tanította be saját koreográfiáját, ám meggyűlt a baja a tanulókkal.
„Mesélte nekem, hogy ’anya, ők nem figyelnek rám, mindig beszélgetnek!’. Mondtam is neki: látod kisfiam, ilyen a tanárok élete!” -nevetett az édesanya. Berci végül úrrá lett a káoszon és sikerült betanítania a gyerekeket."
Betegség szülők nélkül
A csillogás mögött azonban kemény áldozatok állnak. Januárban a karácsonyi szünet utáni honvágy és egy betegség is próbára tette a kisfiút. Egy hétig torokfájással küzdött a kinti gyámjánál, távol az otthoni melegtől. Szülei a távolból öntöttek lelket a kisfiúba. Szerencsére csak pár napot volt beteg, úgy tűnik hatott a távgyógyítás.
Mondtuk neki, hogy ’jaj, kisfiam, mindjárt találkozunk!’ Titokban persze nem aludtam túl jól az aggodalomtól, de neki a biztonságot kellett éreznie
- vallotta be az édesanya.
Sütizés a tesiórán és a gyógyító Túró Rudi
A londoni képzésen a balettosokra úgy vigyáznak, mint a hímestojásokra. A hagyományos testnevelés órán tilos a futkározás, helyette a növendékek pizzát és sütit sütnek a suliban, vagy nagyokat sétálnak a parkban. Bercinek ez nagyon tetszik, mert imádja az édességet.
Szülei éppen most repülnek ki Berci nagy bemutatójára és természetesen nem üres kézzel mennek. A bőröndben már ott lapul az elmaradhatatlan hazai Túró Rudi, és az anyukája híres diós süteménye is.
Televásároltuk már a kézipoggyászunkat egyébként mindenféle nasival, mert ő nagyon szereti az itthoni kekszeket, meg ilyen nápolyikat, mindent, nagyon édesszájú. Még a kedvenc sütijét is megsütöm indulás előtt, ezek nélkül nem is mehetnénk!
- meséli nevetve édesanyja, Bea.
A 20 milliós kérdőjel
A Royal Ballet már jelezte, hogy az ifjú magyar balett-tehetség kimagasló teljesítménye miatt jövőre is visszavárják Bercit, ám a tandíj és a kinti élet költségei a 20 millió forintot súrolják.
Már a repülőjegyek is egymillió forintnál tartanak az első félévben, az egyenruhákról nem is beszélve. Újra el kell kezdenünk a gyűjtést, mert Berci elszánt, ő ott akar maradni, és mi mindent megteszünk érte
- tette hozzá az édesanya.
Ha sikerül előteremteni a folytatáshoz szükséges összeget, Berci elszántságán semmi sem fog múlni, ő minden áron kint szeretné tölteni a következő iskolaéveit is. Jelenleg is a világ legtehetségesebb fiatal balettosai között tündököl, később pedig szerepeivel a világ legnagyobb színpadait szeretné meghódítani.





