RETRO RÁDIÓ

Szentkirályi Alexandra: „Elképesztő az a kétszínűség, amit a baloldalon látunk”

Létrehozva2026. 02. 03. 10:26

Fontos dologra hívta fel a figyelmet a budapesti Fidesz elnöke.

Shell Kapitánynak »közel áll a szívéhez a sokszínűség« és annak is örül, hogy »Ázsiából vagy Afrikából« érkeznek emberek. Úgy tűnik, ez ilyen multis elvárás, hiszen emlékezhetünk még Bujdosó Andrea tiszás fővárosi frakcióvezető szavaira, aki szóról szóra felmondta ugyanezt a globalista szólamot

- kezdte legfrissebb Facebook-oldalán közzétett bejegyzését Szentkirályi Alexandra.

Szentkirályi Alexandra Fotó: Gáll Regina /  Ripost

A budapesti Fidesz elnöke ezután hozzátette:

„Értjük mi, hogy a Shellnél ez határozza meg a vállalatirányítást, de Magyarország több mint egy nyugati nagy multicég. Elképesztő az a kétszínűség, amit a baloldalon látunk. Míg itthon arról beszélnek, hogy ők mindig csak a magyarok érdekeit támogatják, addig, ha Brüsszel vagy multis főnökeik kérik ellenvetés nélkül érvelnek, érzékenyítés, sokszínűség meg migránsok mellett. Mindig azt a nótát fújják, amit épp finanszírozóik kérnek tőlük. Ha maradunk a magyar úton, távol tarthatjuk az összes kétszínű multis arcot és brancsukat, akik össze-vissza hadoválnak sokszínűségről meg bevándorlókról. Megőrizhetjük az egyenes és tiszta beszédet, mert a veszélyek korában is ki kell állnunk a magyar érdekek mellett. Erre csak egy nemzeti kormány képes, ezért is a Fidesz a biztos választás!”

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.