
„Nemzetközi vonzerőt jelent a Semmelweis Egyetem sikere” - megszólalt a világ elitjébe berobbant intézmény rektorhelyettese
Hatalmas ugrást tett előre a Semmelweis Egyetem: a világ többezer intézménye közül a 186. helyen végzett az orvosi–egészségügyi rangsorban. A szakértők szerint ez még csak a kezdet, most még jobban kinyíltak a kapuk a Semmelweis előtt.
186. lett a világ ranglistán a Semmelweis Egyetem az orvosi és egészségügyi szakterületen. Hatalmas eredmény ez, és még nincs vége, hiszen a cél: még előrébb lépni a rangsorban. Az egyetem tudományos és innovációs rektorhelyettese szerint ezzel az eredménnyel hatalmas lehetőségek nyílnak meg az egyetem számára.

Előkelő helyen végzett a Semmelweis Egyetem
A londoni Times Higher Education állította fel a rangsort, amely az egyik legrégebbi felsőoktatási magazin a világon. Több, mint húsz éve figyeli az egyetemek fejlődését és éves szinten publikálja az eredményeket. A több mint 30 ezer egyetemből 1200 kerülhet fel a listára, ezek közül került most a 186. helyre a Semmelweis. Dr. Ferdinandy Péter tudományos és innovációs rektor-helyettes szerint nagyon fontos ez az eredmény:
Az orvos- és egészségtudományi képzés és kutatás a Semmelweis Egyetem fő profilja. Ebben óriási a globális verseny, ezért ezen a szakterületen egy év alatt húsz helyet javítani kiemelkedő eredmény. A miénk az egyik legszélesebb nemzetközi hallgatói bázissal rendelkező egyetem a világon. A hallgatók több mint egyharmada külföldi, több mint 130 országból érkeznek Budapestre és a nemzetközi kampuszainkra. A 186. helyre történő előrelépés még vonzóbbá teszi majd az egyetemünket a legtehetségesebb külföldi hallgatók számára és több nemzetközi együttműködési lehetőség nyílik meg
- mondta a rektorhelyettes.

A Semmelweis Egyetem folyamatosan javít a pozícióján, tavaly még nem kerültek be a 200 legjobb közé, de nem sokkal maradtak le akkor sem. A középkelet-európai régióban, a 300-400 közötti kategóriában található egy cseh egyetem, a többi regionális egyetem 400-nál hátrébb foglal helyet, ez is jelzi, hogy mennyire jól teljesít a Semmelweis Egyetem. A rangsor ITT tekinthető meg.
A sorrend megállapításánál három területet vizsgálnak: az oktatás, a kutatás, valamint a kutatás minősége. Különösen fontos szerepet játszik a tudományos publikációk idézettsége, mivel a nemzetközi tudományos közösség hivatkozásai jól mutatják az egyes kutatási eredmények hatását és alapul szolgálnak további kutatásokhoz is. Ennek köszönhetően a kutatási eredmények globális szinten is hozzájárulhatnak a tudomány fejlődéséhez
- tette hozzá a rektorhelyettes.
Dr. Ferdinandy Péter szerint nagyon hasznos a rangsor, és nem csak a legtehetségesebb hallgatók bevonzása miatt.
A rangsor legnagyobb haszna a hazai, a régiós és a nemzetközi vonzerő növelése. Amellett, hogy nemzetközi hallgatók fognak az egyetemre jelentkezni, a kutatásban is vonzerőt jelent, hiszen így emelkedhet a nemzetközi ipari, egészségipari, gyógyszeripari együttműködések száma is. A rangsorban elfoglalt helyünk azt is bizonyítja, hogy munkatársaink szaktudása a nemzetközi mezőnyben is kiemelkedő, és ez a szakmai kiválóság a betegellátás magas színvonalát is garantálja
- tette hozzá a rektorhelyettes.

A Semmelweis Orvostudományi Egyetemre megközelítőleg 16 ezer hallgató jár, akik az intézmény munkatársaival együtt nagyon büszkék az egyetemükre.
Kiemelten fontos küldetés, hogy a hazai orvostudományi és egészségügyi oktatás, valamint kutatás területén növeljük Magyarország nemzetközi elismertségét. Egy régiós szinten is meghatározó vezető egyetem jelenléte vonzerőt jelenthet az egészségipari vállalatok számára, amelyek így nagyobb eséllyel választják Magyarországot telephelyül. Emellett a hazai hallgatók és kutatók is magabiztosabban vágnak bele innovatív kezdeményezésekbe és vállalkozásokba az egészségügy és az orvostudomány területén, ami hosszú távon gazdaságélénkítő hatással is bír. A lista évente frissül, a cél és az igazi álom az, hogy a nagy nemzetközi rangsorokban a felső 100-ba, illetve, hogy Európában a legfontosabb 5 orvosegészségügyi egyetem közé kerüljön a Semmelweis Egyetem
- fejtette ki Dr. Ferdinandy Péter.
A hazai, orvos- és egészségtudományi képzést biztosító egyetemek közül a Pécsi Tudományegyetem a 401-500., a Debreceni Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem 501-600. közötti sávban található. A világranglista első három helyezettje az Oxfordi Egyetem, a Cambridge Egyetem és a Harvard.
A tudomány fellegvára nem nélkülözi a vidámságot sem, ilyen volt a tavalyi gólyatáboruk:






