0°C
11°C

Bátor, Ákos névnapja

RETRO RÁDIÓ

Több mint negyedmilliárd forinttal segíti az év első negyedévben is a rászorulókat a Pro Filii Alapítvány

Létrehozva2026. 02. 27. 11:19
Frissítve2026. 02. 27. 11:39

Folytatja pályázati keretek közt zajló támogatási programját a Mészáros Csoport karitatív tevékenységét koordináló alapítvány, amely 2026-ban is egymilliárd forintot oszt szét magánszemélyek, illetve civil és nonprofit szervezetek közt. A most zárult első negyedéves ciklusban 644 pályázótól összesen több mint 3,5 milliárd forint támogatásigénylés érkezett. A kuratórium döntése alapján végül 77-en részesülnek mintegy 255 millió forint összértékű dotációban.

A tárgyidőszakban civil és nonprofit szervezetek közül 19 pályázat 110 millió forint, 58 magánszemély pedig több mint 145 millió forint össztámogatást kapott.

VÁRKONYI Andrea
Fotó: Vasvári Tamás /  MTI

A társadalmi felelősségvállalás és az esélyteremtés iránti elkötelezettség jegyében a Pro Filii Alapítvány kiemelt prioritásként kezeli az egészségügyi nehézségekkel küzdő családok támogatását. A szervezet célja, hogy pályázati programja révén kézzelfogható segítséget biztosítson mindazon gyermekek és felnőttek számára, akik tartós vagy súlyos betegséggel élnek.

Az Alapítvány többek között egy szívműtétre váró kislány állapotmegőrző terápiájához, egy daganatos édesanya sejtterápiájához, egy gerincvelő-daganatos kislány komplex terápiájához, egy gerincvelői izomsorvadással élő gyermek otthoni ellátásához, egy többszörös agyműtött, shuntös fiatal mobilitásának támogatásához, vagy éppen egy Angelman-szindrómás gyermek komplex fejlesztéséhez nyújt anyagi segítséget. De a támogatásnak köszönhetően egy végtagrövidült kisfiú intenzív fejlesztése, egy transzplantációra váró gyermek steril lakrészének kialakítása, illetve egy mozgásszervi nehézségekkel küzdő fiatal lány robotterápiája is megvalósulhat.

„Amikor annak idején felkértek a Pro Filii Alapítvány vezetésére, nem csupán egy tisztséget láttam magam előtt, hanem embereket, gyerekeket, akiknek új esélyre van szükségük. Betegeket, akiknek támogatás és biztatás kell a gyógyuláshoz. Családokat, akik egy nehéz élethelyzetben kapaszkodót keresnek, valamint civil és nonprofit szervezeteket, amelyek nap mint nap csendben, elkötelezetten dolgoznak másokért. Alapítványunk munkáját továbbra is az a meggyőződés vezérli, hogy a legkisebb támogatás is sorsfordító lehet, ha szívvel és felelősséggel adjuk” – nyilatkozta dr. Várkonyi Andrea, a Pro Filii Alapítvány kuratóriumi elnöke.

Ahogy a korábbi pályázati szakaszokban, úgy ezúttal is lehetőség nyílik több civil és nonprofit szervezeten keresztül egészségügyi intézmények eszközparkjának bővítésére. Így vásárolhat a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány egy speciális, kiskorúak műtéti hegkezelésére szolgáló lézerkészüléket, a Magyar Hospice Alapítvány pedig nélkülözhetetlen orvostechnikai és ápolási eszközöket. A Pro Filii dotációja nyomán hozhat létre mobil életmentő és edukációs bázist Hajdúsámsonban a Hajdú Közlekedésbiztonsági és Mentő Egyesület, továbbá moduláris technológiával készülő fejlesztőszobát az Eszter-ház Alapítvány a Nógrád vármegyei Dejtáron, ahol autizmussal és enyhe értelmi fogyatékossággal élőket gondoznak. Kültéri fejlesztőjátékokat szerezhet be a támogatásnak köszönhetően a „NYÚJTSD A KEZED” Alapítvány a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény számára, valamint lecserélheti régi, elavult udvari játékait a XXI. Század Gyermekeiért Nevelési és Oktatási Alapítvány a Hatvani Vörösmarty téri Óvoda Napsugár Óvoda telephelyén. A Korina Lépteiért Alapítványnak nyújtott támogatás egy kilencéves, mozgáskorlátozott kislány ortopédiai műtétjét, a Panna Gyógyulásáért Alapítvány pedig egy súlyos gerincdeformációval élő gyermek mihamarabbi operációját segíti.

A 2026. évi első negyedévben beérkezett pályázati anyagokról szóló kuratóriumi döntés eredménye a www.profilii.hu internetes oldalon olvasható.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.