
Orbán Viktor: Ha a brüsszeli utat választjuk, nem fogunk visszatérni a nemzeti rendszerre, vagy nagyon nehéz lesz
A miniszterelnök a Mandiner Klubest vendége volt. Mutatjuk, miről beszélt Orbán Viktor az eseményen.
Ahogy arról beszámoltunk, Orbán Viktor a Várkert Bazárban tartott Mandiner rendezvényen vett részt, ahol többek között kitért, Donald Trump magyarországi látogatására is.

A kormányfő a beszélgetés során szót ejtett többek közt az európai és ázsiai gazdaság helyzetéről, Brüsszel lépéseiről, valamint az áprilisi magyar választások fontosságáról is beszélt. Orbán Viktor kormányfő az interjú elején közölte, amit vállaltak az betartották a mögöttünk hagyott időszakban.
A jóslás az okosság egy fajtája, de azért óvatos lennék. A józan ész azt mondja, hogy négy évvel ezelőtt vállalkoztunk valamire. Száz százalék felett teljesítettünk. Olyasmiket is megcsináltunk, amikre akkor nem is mertünk gondolni
– fogalmazott Orbán Viktor a Mandiner rendezvényén, majd hozzátette:
A lényeget illetően, hogy mit képvisel a kihívó, nem történt változás
– mondta a miniszterelnök. Hangsúlyozta, az ellenfél fejlődőképes. Minden választáson próbálkoztak valamivel 2010 óta. Volt koordinált választás, volt közös listán való indulás, most pedig egy új párttal indulnak. Az ellenfél sem lustálkodik, folyamatosan van ötlete a megújulásra. A miniszterelnök úgy fogalmazott: van egy revansista elit, akik partvonalra szorultak, és szeretnének visszatérni.
Most könnyebb, mint 2022-ben volt
„A 22-es választáshoz képest most könnyebb, hogy akkor a brüsszeli liberálisok mellett az amerikaiak is érdekeltek voltak, de így is vesztettek” – jelentette ki Orbán Viktor. Elmondta, így könnyebbnek tűnhet a mostani választás, ezzel szemben a brüsszeli elit tovább növelte a tétet.
Magyarország a brüsszeli célok útjában van
– jelentette ki a kormányfő. Hozzátette, a választás nincs eldöntve, a csata jelenleg is zajlik.
„2002-ben a mérések alapján úgy gondoltuk, hogy ez zsákban van, aztán nem lett. 2022-ben pedig az elemzők még délután is azt mondták, 2-3 százalék az előnyünk, aztán 17 százalékkal nyertünk” – emlékeztetett Orbán.
Az ellenzéket támogató médiával kapcsolatban a miniszterelnök elmondható, látható, hogy melyik lap kap külföldi, egész pontosan brüsszeli támogatásokat.
„Mégiscsak arról van szó, hogy egy külső hatalom akarja eldönteni a magyar választások eredményeit. Mindeközben Kijevből is megindultak a támogatások, nem készpénzt, hanem informatikai jellegű támogatást küldenek” – tette hozzá Orbán Viktor. Elmondta, az ellenfél szavazótábora is tudja, hogy a Tisza Pártot külföldről támogatják, ugyanakkor ezek a tények nem gyakorolnak érdemi behatást a választások eredményeire.
Európa lefelé, Ázsia felfelé tart
A kormányfő elmondta, ma semmilyen orosz hírforrást nem lehet beengedni az unió területére, az ukránokét pedig ez igen. Ez egy nyilvános rendelet. Nem arról van szó, hogy kinek van igaza. A másikat meg se ismerhetik. Ma itt tartunk Orbán Viktor tájékoztatása szerint.
A miniszterelnök úgy fogalmazott, az egy vita nélküli tétel volt korábban, hogy a fejlődés azt jelenti: minél inkább hasonlítsunk a nyugatiakra. Azt mondta, semmi nem szólt korábban ez ellen. Már ez nincs így a kormányfő szerint. Ebből már az okos emberek könyvtárnyi irodalmat hoztak össze.
A gazdasági számokról szólva azt mondta, Európa lefele halad, az amerikaiak tarják magukat, az ázsiaiak pedig jönnek felfelé.
A kormányfő elmondta: a magas technológiájú ázsiai árukkal szemben már védeni akarják az európai piacot.
A kormányfő szerint semmilyen reményt nem szabad fűzni az unióhoz. Megjegyezte: az unió alapgondolata volt a legnagyszerűbb gondolat, de ami kijött ebből az egészből az az, hogy meg akarják mondani kikkel élhetünk együtt, cenzúra van, bele akarnak tolni minket egy háborúba.
A kérdés az, hogy mi lesz a magyarok jövője.
Itt tartunk most a kormányfő szerint.
Munkaalapú társadalmat hoztak létre
„Én 2010 óta mást sem csinálok, csak azokat a megoldásokat keresem, amelyek nem keletiek, nem nyugatiak, hanem a magyaroknak jók”– jelentette ki a kormányfő. Elmondta, éppen ezért hozott létre a kormány egy családalapú társadalmat.
Nem véletelenül hoztunk létre egy munkaalapú társadalmat. Mert Nyugat-Európában segélyalapú társadalom van
– jelentette ki Orbán Viktor. Elmondta, Magyarországon egy ilyen rendszer elképzelhetetlen, és megvalósíthatatlan, és hatalmas feszültségeket szülne. Emlékeztetett,
Magyarországon 2010-ben tizenkét százalék volt a munkanélküliség, most pedig négy.
„Ha megnézik a Nyugat-Európai gazdaságokat, és összehasonlítják a magyarral, akkor azt fogják látni, hogy a kettő egy teljesen más világ” – mutatott rá a kormányfő. Kijelentette, Magyarország azért elismert nemzetközi szinten, mert nem a nyugatiakat másolja, hanem a saját útját járja.
A miniszterelnök elmondta, a nemrég megválasztott, jobboldali chilei elnök is a magyar családpolitikát igyekszik lemásolni.
Sorsot fogunk választani
A kormányfő szerint az ellenfelet is komolyan kell venni. Úgy fogalmazott, majdnem azt mondta, hogy intellektuálisan, de szerinte hagyjuk az intellektuális színvonalat. Az ellenfél rendszerváltást akar. Van, ami itt van, meg van egy brüsszeli rendszer. Ők ezt akarják Magyarországra hozni. Úgy véli, ez a választás legnagyobb tétje. Sorsot fogunk választani.
Ha a brüsszeli utat választjuk, nem fogunk visszatérni a nemzeti rendszerre, vagy nagyon nehéz lesz
– jelentette ki a kormányfő. Orbán Viktor kifejtette: az amerikaiaknak igazuk van abban, hogy a régi nemzetközi intézmények megbénultak, ezért kell valami újat csinálni. Ez a Béketanács. Az amerikai elnök erre vállalkozott. Kevés dolog van, amire ne vállalkozna Donald Trump. A kormányfő megérti, hogy egy európai kulturájú embernek ez nem tűnik tárgyalásos megoldásnak, de tönkrementek a nemzetközi intézmények. Ő is azért kért a kormánytól felhatalmazást, mert „ebből még kijöhet valami.” A régi világrend vége szerinte ebből is kiolvasható.
A magyarok végig azt gondolták, hogy Amerikában egy változás jól jönne. Miközben az európai elit epét hányt az amerikai elnöktől, akár kormányon, akár ellenzékben volt, mi, magyarok egyedüliként kitartottunk mellettük – jegyezte meg Orbán Viktor. Elmondta, rendszeresek a tárgyalások az amerikai elnökkel a látogatásának időpontját illetően.
A miniszterelnök kiemelte, a korábbi amerikai kormányzatnak komoly szerepe volt abban, hogy az ukrajnai háború tovább eszkalálódjon. Példaként említette, hogy a háborúval, és a szankciókkal kapcsolatos német álláspont 180 fokban változott meg, mindössze három hónap alatt.
Azok után ami történt, jogos a magyarok igénye az amerikai elnök látogatása kapcsán – jelentette ki Orbán Viktor.
Nem szabad megenni azt a mesét, hogy jól járhatunk Brüsszellel
A kormányfő kiemelte: a helyzet, amiben vagyunk rendkívül veszélyes. Nem szabad megenni azt a mesét, hogy jól járhatunk Brüsszellel. Nem véletlen, hogy azon ügyködnek, hogy elvegyék a tagállamok vétójogát. Mint kifejtette, ez nem is vétójog, mert egy döntés akkor születik meg, ha minden tagállam egyetért. Ő nem egy döntést vétóz meg, olyan döntés nincs is, mert nincs közös akarat. Ukrajna tagságát is többség döntéssel akarják elfogadni. De hogy erre áttérjenek, ahhoz is egyhangúság kell.
Ez azon múlik, hogy a magyar nemzet egységes-e, tud-e nemet mondani.
A miniszterelnök tájékoztatott: ha az USA úgy ítéli meg, hogy Európával az együttműködés helyett konfliktusra van szükség, akkor vállalni fogják, ne legyenek kétségeink. Példaként a vámháborút említette. A kormányfő elárulta, Amerika a dollár értékének mozgatásával orvosolni tudja a problémáit. Ez addig működik, amíg a dollár az egyetlen világpénz. Az unió azonban létrehozta az eurót. Nem akarják az amerikaiak, hogy túl erős pénz legyen az euró. Ez a legnagyobb akadálya a barátságnak az USA és Európa között.
Az első pillanatban kell világos pozíció elfoglalni, elsőként el kell mondani, hogy nem megyünk háborúba, ránk ne számítsatok
– mutatott rá Orbán Viktor. Kifejtette, korábban, az első és a második világháború során ezt a kijelentést nem tették meg a hatalmon lévő magyar vezetők. „Kívülről mindig meg fognak kínálni minket valamivel. Ajánlatokat tesznek, és ha felülünk ennek, abból baj lesz, Éppen ezért biztos parlamenti többségre, és erős népi támogatottságra van szükség a háborúból való kimaradáshoz” – jelentette ki a miniszterelnök.
Orbán Viktor kijelentette, éppen ezért életveszélyes az oroszok engedélye nélkül európai katonákat küldeni Ukrajnába.
Mindent meg kell tennünk, hogy egy orosz-ukrán testvérháborúból nehogy regionális, európai vagy világháború legyen
– idézi a kormányfő szavait a Magyar Nemzet.
Hetente kilencezren halnak meg
Úgy véli, ha nem tartjuk tiszteletben, hogy európai katonákat nem küldünk Ukrajnába, akkor konfliktusok jöhetnek a kontinensen. A kormányfő azt mondta,
minden héten meghal, vagy hadirokkant lesz kilencezer ember a két oldal áldozatait összeadva. Ez egy hónapban 36 ezer, egy év alatt 400 ezer embert jelent. Erre ad 90 milliárd eurót az unió.
Hozzátette: ezek nem légből kapott adatok, minden nyugati szolgálat ezekből az adatokból dolgozik.
Orbán Viktor: A kihívók Brüsszelben vannak
Orbán Viktor azt mondta: az ő kihívói Brüsszelben vannak, onnan küldtek ide valakit. Ha megnyerik a választást, az igazi csatákat Brüsszelben kell megvívni. A kormányfő azt mondta, Magyarországon van 43 százaléknyi ember, aki sosem szavazott a jobboldalra. Ebből kell kiindulni. Nem könnyű a háborúval szemben, a béke mellett sem egységet teremteni. Hozzátette: közös bennünk, hogy szenvedélyesen szeretjük a hazánkat, tehát Magyarország egy patrióta ország. Azt is mondta, hazánk keresztény ország. A keresztény tanítások irányadóak hazánkban.
Magyarország az egyik leginkább individualista ország Európában, ahol keveredik a kereszténység, a nemzeti öntudat és az individualizmus – jelentette ki a miniszterelnök. Elmondta, a legfontosabb azt megérteni, hogy
a szavazáskor egyedül az számít, hányan mennek el a szavazóurnákhoz, mennyire sikerül a mozgósítás.
„Régi kommunista dolog, hogy mindig arra készülnek, amivel vádolják az ellenfeleiket” – emelte ki Orbán Viktor. Pozitívumként a kormányfő kijelentette, a kampányban mindenki lehetőséget kap arra, hogy együtt legyen, és beszélhessen a mindenkit érintő kérdésekről.






