
"A kisfiam végignézte, ahogy kiráncigál az autóból" - egy anya a nárcisztikus kapcsolat börtönében élt
Szilvi éveken át élt egy nárcisztikus férfi oldalán. Bár a toxikus kapcsolatból már kilépett, volt párja a közös gyermeküket továbbra is felhasználja ellene, ezért Szilvi bírósághoz fordult. A fiatal nő azért tartja fontosnak megosztani tapasztalatait a külvilággal, mert szerinte egy nárcisztikus kapcsolatban könnyen magányosodnak el az emberek és elhiszik, hogy nincs kiút. Pedig van.
A pár 2014-ben ismerkedett meg egymással, 2016-ban pedig megszületett a kisfiuk. Visszagondolva, már az elején is rengeteg jel utalt arra, hogy ez nem egy egészséges párkapcsolat, de ezeket Szilvi akkor még nem tudta azonosítani. Drasztikusan akkor kezdett romlani a helyzet, amikor megszületett a gyerekük. A fiatal anyuka szakemberhez fordult, majd 2019-ben sikerült kilépnie a nárcisztikus kapcsolatból. Szilvi igyekszik mindent megtenni, hogy kisfiuk a lehető legkevésbé sérüljön a kialakult helyzet miatt, sorstársainak pedig azt üzeni, hogy nincsenek egyedül.

Forrás: 123RF
Önsajnáltatás, folyamatos magyarázkodás és hangulatingadozás
Mikor arról kérdeztük Szilvit, hogy mik voltak az első vészjósló jelek, akkor a következőket idézte fel:
Nagyon sokszor volt, hogy amit mondott és amit tett, az nem állt összhangban egymással és ezek miatt állandóan kifogásokat gyártott. Közben nagyon sokszor arra futottak ki ezek a történetek, hogy neki milyen nehéz, és ezért őt sajnálni kell, a vége pedig az lett, hogy nekem a saját igényeimet háttérbe kellett sorolnom, illetve hogy a saját határaimat nem tudtam meghúzni. Azon kívül ott volt az állandó következetlenség is, hogy a pillanatnyi kedélyállapota szerint változtak a dolgok, a másik viszont nem tudja így kikövetkeztetni, hogy mi fog történni, vagy hogy mihez tartsa magát
— mondta lapunknak a fiatal anyuka.
A szakítás után Szilvi volt párja még egy darabig próbálkozott, azonban amikor látta, hogy erőfeszítései nem érnek révbe, hamar új családot alapított. A láthatások azonban soha nem voltak zökkenőmentesek. Ha meg is beszéltek valamit, Szilvi nem tudhatta, hogy az valóban úgy lesz-e, hanem utána kellett járnia, ellenőrizni kellett, ami nagyon sok energiát emésztett fel. A helyzet akkor mérgesedett el, amikor az egyik apás hétvégén egy ottani családtag megengedte az akkor még csak 5 éves kisfiúnak, hogy belenézzen egy pornófilmbe. Szilvi ettől nagyon megijedt s végül nem maradt más, mint jogilag is rendezni a láthatásokat.
A bíróságot is be kellett vonni
A helyzet a tárgyalóteremben sem lett könnyebb, a kisfiú édesapja Szilvit megpróbálta teljesen kizárni a fiúk neveléséből, mondván, hogy veszélyezteti a gyereket. Az apa folyamatosan változtatja az álláspontját, volt olyan is, hogy le akart mondani a gyerekről, ha Szilvi hajlandó lemondani a gyerektartásról, de azzal is próbálkozott, hogy Szilvi mondjon le róla, hogy ő nagycsaládosnak minősüljön. Mindeközben a kisfiú is sérül.
Volt, hogy a kisfiam végignézte, ahogy a volt párom kiráncigál az autóból, máskor pedig nem engedte, hogy magammal vigyem. A legnehezebb a gyereknek szerintem a lojalitás-konfliktus, hogy mind a kettő szülőt szereti, mindkettőnknek szeretne hinni, de hogyan? Sajnos a kisfiam önbizalmán nagyon meglátszódik, hogy mennyire visszavetette ez, sokkal félősebb, szorongósabb lett. Vittem pszichológushoz is, de az apukája nagyon ellene beszélt ennek, így végül elkezdett nagyon ellenállni
— idézte fel Szilvi.

Forrás: 123RF
Hogyan lehet egy ilyen helyzetben megvédeni a gyereket?
Szilvi azt vallja, hogy nem szabad a másik szülő ellen beszélni, de egy olyan látszatot sem szabad fenntartani, ami eltagadja a hiányosságokat. Amikor a kisfia igényli, akkor nyitott arra, hogy beszéljenek az apukáról, de magától nem hozza fel a témát. Azon felül nem az apát címkézi, hanem magát a viselkedést beszélik át, például, hogy ilyet nem szép dolog csinálni. Ugyanakkor próbálja azt is erősíteni fiában, hogy az apja felé irányuló elvárásai jogosak. Volt például olyan eset, amikor az apja nem ment érte az iskolába, a kisfiú pedig elaludt az iskola várójában. Szilvi szerint fontos, hogy tudja a kisfia, hogy itt az apja mulasztott és nem ő várt el túl sokat.
"Ne váljunk kiszolgáltatottá"
Ha Szilvi visszamehetne az időbe, akkor azt tanácsolná magának, hogy a saját szükségleteit ne adja fel senkiért. Utólag hibának tartja azt is, hogy nekik a munkájuk is összeforrt, a volt párja vállalkozásába dolgozott be, így ilyen téren is elvesztette a függetlenségét, kiszolgáltatottá vált.
A nőknek erről szerintem sokkal nyíltabban kellene beszélniük. Én is sokszor megkapom, hogy miért kell ezt kiteregetni, de a helyzet az, hogy ezek a nők érzik a legtöbbször egyedül magukat és nagyon sokan azt hiszik, hogy az ő hibájuk, hogy ők nem tudnak elég együttműködőek lenni, de sajnos tényleg vannak olyan emberek, akikkel nem lehet. Először én is kudarcként éltem meg, hogy nem sikerült egyben tartani a családot, de ha visszagondolok, hogy mennyire rossz volt így, akkor ez egy óriási felszabadulás
— hangsúlyozta az édesanya.
Van azonban annak még egy pozitív hozadéka, hogy Szilvi a közösségi médiában is hangot adott a történteknek, még pedig a visszatartó erő, amit a nyilvánosság kiváltott:
Az ilyen emberek legnagyobb fegyvere a látszat. Nagyon jól elő tudják adni, hogy ők mennyire jó emberek, mennyire jó apukák, nagyon megnyerőek, karizmatikusak tudnak lenni és ezt a látszatot nehéz megtörni
— nyomatékosította Szilvi.

Forrás: 123RF
Mit mond a klinikai szakpszichológus?
Szerettünk volna egy szakembert is bevonni a témába, ezért megkérdeztük Dr. Makai Gábor klinikai szakpszichológust, hogy mit lehet tenni, ha valaki egy ilyen kapcsolatba kerül bele. Leszögezte, hogy nagyon fontos különbséget tenni az önző ember és a nárcisztikus ember között.
Ha valaki nárcisztikus, akkor a kapcsolatát tulajdonképpen az önértékelésének restaurálására, szabályozására használja. Nem érdekli, hogy a másik ember mit érez, vagy mit gondol, tulajdonképpen kontrollálni akar mindent, és ez a kontroll ad neki egy biztonságérzetet, ez tartja őt távol attól a szembesüléstől, hogy alapvetően sérülékeny, gyenge. Uralni, manipulálni akarja a párját, a döntéseit, az egész kapcsolatot. Ide tartozik a fenyegetés is, hogy úgy osztja a lapokat, hogy a másik ember bűntudatot érezzen. De ide tartozik az úgynevezett gastlighting, ami a valóságnak a ferdítése, hogy á, ezt már megint benézted, ez képzelet, jaj, de kis szenzitív, buta vagy. Ennek az a következménye, hogy a másik ember hosszú távon sérül, és elveszíti az önbizalmát, miközben a férfi töltekezik
— magyarázta a szakember.
Minél nagyobb az olló, minél nagyobb a szakadék, a férfi annál inkább biztonságban érzi magát.
Azokban a kapcsolatokban, ahol gyerek is van, a nárcisztikus személy sokszor a gyereket is eszköznek használja.
Ez az elveszem a gyereket, valójában arról szól, hogy majd megmutatom én. Tehát ebben sokszor nem szülői aggodalom van, hanem egyértelműen szerepet kap a megfélemlítés és az, hogy teljesen érzelmileg lebénítsa a másikat. Hogy ne merjen kilépni, ne merjen határokat húzni, maradjon alárendelt szerepben.
Mi a teendő egy nárcisztikus kapcsolatban?
Dr. Makai Gábor szerint a az érzelmi reakciók a nárcisztikus személyt sokszor hidegen hagyják. A sírás, vagy bármilyen heves érzelmi kitörés pedig csak alapvetően megerősíti az ő hatalmát.
Nagyon fontos, hogy ezekkel az emberekkel rövid, érzelemmentesen szabad kommunikálni, mert különben úgy osztja a lapokat, hogy én járok alapvetően rosszul. Érzelmileg el kell távolodnia és be kell vonni ügyvédet, szakembert, terapeutát, barátot. Ezek nagyon nagy mértékben tudnak segíteni, hogy reálisan lássam önmagamat, mert hogyha összeomlok és sérül az én önértékelésem, akkor nehezen tudok egyáltalán kilépni ebből a helyzetből
— hangsúlyozta a szakpszichológus.
A szakember is megerősítette, hogy a gyerekeket azonban távol kell tartani mindettől, hogy a lehető legkevésbé sérüljenek.
Le kell tudni szűkíteni a kommunikációt a gyerekkel kapcsolatos kommunikációra. Ennek ellenére azt gondolom, hogy a gyerek felé ne kommunikáljuk azt, hogy az apád ilyen vagy olyan. Adni kell neki esélyt, hogy egyszerűen szeresse a gyerekét, és ha én, mint bokszzsák ebből a képletből kilépek, akkor egy független, önálló nőként, csak a logisztikáról kommunikálok. Írásban kell kommunikálni, sms-ben kell kommunikálni, és mindenfajta érzelmi dolgokat tudatosan kerülni kell vele
— magyarázta a szakember.





